Még több infó a felfrissített Mercedes SL-ről

Vágólapra másolva!
A korábbi kiszivárgott gyári fotók után a Mercedes hivatalosan is leleplezte a nyitott tetős SL ráncfelvarráson átesett változatát. A már ismert és jól látható változtatások mellett fény derült a kocsi motorválasztékára is.
Vágólapra másolva!
Forrás: Mercedes-BenzForrás: Mercedes-Benz


Egy kicsit agresszívebb lett az új SL



A korábbi képeken már láthattuk hogyan változtatta meg a Mercedes a kocsi orrát úgy, hogy jobban hasonlítson a CL-re és az S-osztályra, míg a diffúzoros hátsó két szép trapéz alakú kipufogót kapott. Az autó megkapja a Mercedes direct-steer sebességfüggő kormányzásrásegítő-rendszerét, amelynek segítségével például sokkal kevesebbet kell forgatni a kormánykeréken kanyarodásnál.

Forrás: Mercedes-BenzForrás: Mercedes-Benz


A belső is az újabb Mercedes modellekhez lett igazítva



Jelentősebb újítás, hogy ezentúl az SL280 képében egy új belépőmodell is elérhető lesz az SL-ből. Ebben a változatban egy 231 lóerős V6-os motor üzemel, 300 Nm-es csúcsnyomatékkal, ami 7,8 másodperces 0-100 km/órás gyorsuláshoz elég. Emellett az SL350 3,5 literes motorját kissé felpaprikázták, így az már 316 lóerős, 360 Nm-es nyomaték mellett. Az SL500 és SL600 ugyan nem erősödtek, fogyasztásukon azonban sikerült javítani a Mercedesnek.

Forrás: Mercedes-BenzForrás: Mercedes-Benz


Új alapmotor van, az SL350 pedig erősebb lett



Élőben először a Genfi Autószalon közönsége láthatja majd a frissített Sl-t, míg a márkakereskedésekbe áprilisban érkezik meg.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!