Az OTP 3,64 százalékkal 7049 forintra erősödött, forgalma 8,848 milliárd forint volt.
A Mol részvényei 1,35 százalékkal 22 000 forintra gyengültek, a cég papírjaival 4,411 milliárd forint értékben kereskedtek.
A Richter-részvények 33 135 forinton zártak, ami a legutolsó záróárhoz képest 0,12 százalékos emelkedés. A papír forgalma 4,745 milliárd forint volt.
A Magyar Telekom papírok 1,822 milliárd forintos forgalommal 830 forinton zártak, ami 1,21 százalékkal magasabb, mint a tegnapi záróérték.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 13,25 ponttal, 0,50százalékkal 2634,44 pontra nőtt. A részvénypiac forgalma 21,2 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen változott az előző kereskedési napi záró árakhoz képest.
A szakértők véleménye
Nem volt izgalmas a hét első kereskedési napja Kovács Krisztián, a Concorde Értékpapír Rt. elemzője szerint, a BUX a régiós tőzsdékhez hasonlóan emelkedett a kedvező nemzetközi hangulatnak köszönhetően. A nap nyertese az OTP volt, a bankpapír 3,65 százalékos emelkedéssel zárta a napot. Az erősödésben az optimista hangulaton túl jelentős szerepe volt annak a bejelentésnek is, hogy a bank a 2007. évi eredménye után nem fizet osztalékot, a felhasználható összeget saját részvény vásárlásra fordítja. Ez hosszabb távon támaszt biztosíthat a részvényárfolyamnak - fűzte hozzá Kovács Krisztián.
Bár az olaj ára emelkedik és a régiós olajipari cégek árfolyama is erősödött hétfőn, a Mol Kovács Krisztián szerint elsősorban a vevők hiánya miatt maradt ki az emelkedésből.
A hét, legalább is az amerikai makrogazdasági adatokat illetően csendesebb lesz az elmúlt hétnél, a pozitív hangulat azonban törékeny, trendfordulóról még korai lenne beszélni - mondta az elemző.
Az általános nemzetközi jó hangulat oka, hogy a befektetőkben éled a remény: a Hetek (G7) a hétvégi értekezletükön bizonyára mozgásba hoznak nemzetközi mechanizmusokat a "nem elsőrendű válságot" kiváltó okok korlátozására, egyebek közt megszigorítják a pénzintézetek átláthatóságára vonatkozó szabályokat, szabványosítják, ellenőrizhetővé teszik a kintlévőségek értékpapírosításának és kockázatterítésének pár éve óta "innovatív" módszerekkel elburjánzott gyakorlatát, növelik és egyértelműbbé teszik a felügyeleti hatóságok jogkörét.
Erősödés és optimizmus Nyugat Európában
Hétfőn a nyugat-európai részvénypiacok is emelkedtek, a javulást most is a jelentős mélységekből följebb törő pénzintézeti részvények és a bányatársaságok vezették, utóbbiak az emelkedő fémárak miatt.
A UBS 5,8 százalékot, az Anglo-American 4,1 százalékot a BHP Billiton 4 százalékot nyert.
A legmegbízhatóbb európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,6 százalékos nyereséggel kezdett, a napot előzetes adat szerint 0,7 százalékos nyereséggel 1328,19 ponton végezte, 11,84 százalékkal alacsonyabban az év végi értékénél. A múlt héten 4,1 százalékot nyert, több mint egy éve ez volt a legnagyobb egyheti előretörése. Előzőleg márciusban ötödik hónapja esett, az első negyedévben 16 százalékot vesztett, a legnagyobb negyedévi veszteségét szenvedte el 2002 harmadik negyede óta. Tavaly 1,56 százalékot nyert, ezzel 2007 volt a leggyengébb éve 2002 óta.
Hétfőn a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 67,7 pontos, azaz 1,14 százalékos nyereséggel 6014,8 ponton zárt, 6,85 százalékkal alacsonyabban az év végi értékénél. Tavaly 3,80 százalékot nyert.
A frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 57,64 pontos, azaz 0,85 százalékos nyereséggel 6821,03 ponton végzett, 15,45 százalékkal az év végi értéke alatt. Tavaly 22,29 százalékot nyert.
Párizsban a CAC-40 43,72 ponttal, azaz 0,89 százalékkal 4944,60 pontra emelkedett, 11,93 százalékkal elmaradva az év végi értékétől. Tavaly 1,54 százalékot nyert.
Egyesült Államok: konszolidálódó pénzügyi szektor húzza fel a DJIA-t
Az amerikai határidős indexek nőttek hétfőn, mert a pénzügyi ágazat papírjai "nyerésre állnak" azoknak a híreknek a nyomán, hogy hamarosan lezárul a Washington Mutual Inc számára biztosított 5 milliárd dolláros készpénzjuttatási akció, és csökkenhet a legnagyobb amerikai takarékpénztár jelzáloghitel veszteségeivel kapcsolatos aggodalom.
A Washington Mutual árfolyama 15 százalékkal ugrott meg annak a Wall Street Journal cikknek a hatására, mely szerint a TPG befektetési társaság és más befektetők közel állnak ahhoz, hogy véglegesítsék megállapodásukat a társasággal. A befektetés annak lehet a jele, hogy a pénzügyi ágazat túljutott a válság legmélyén, és megkezdődött az olcsóvá vált részvények vásárlása.
Az ágazatra kedvezően hatott az is, hogy Merrill Lynch immár vásárlásra javasolja a svájci UBS részvényét.
A technológiai ágazatban az lehet árfelhajtó erő, hogy az Apple Inc kedvező befektetési besorolást kapott; az ágazat híre az is, hogy a Yahoo Inc bejelentette, megfelelő ár esetén nem ellenzi a Microsoft Corp felvásárlási ajánlatát..