Megegyezés Magyarország megújulásának irányairól - ez szerepel az MSZP október 11-i soron kívüli kongresszusának napirendjén Nyakó István MSZP-szóvivő keddi tájékoztatása szerint.
Nyakó a keddi elnökségi ülés után elmondta: az elnökség által megfogalmazott határozati javaslat tartalmazza Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Megegyezés című programjának főbb irányait, "de annál többet is". A javaslat szövegét a dokumentum szerkesztőbizottság csütörtöki ülése után a testület elnöke, Szekeres Imre hozza nyilvánosságra.
A szóvivő közölte azt is, hogy a kongresszus zárt munkaüléssel kezdődik, itt folytatják le a politikai vitát, amelynek összefoglalóját a délutáni, már nyílt ülésen Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-pártelnök ismerteti. A nyílt ülésen lesz a határozathozatal is. Nyakó szerint a kongresszusra 600 küldöttet várnak.
A rendkívüli kongresszus összehívását Gyurcsány Ferenc javasolta szeptember elején azzal, hogy a testület három lehetőség közül válasszon. Az első szerint az MSZP - egyetértve a Fidesszel - támogatja a parlament feloszlatását, és az előrehozott választások kiírását. A másik: a szocialisták elfogadják Fodor Gábornak, az SZDSZ elnökének ultimátumát, és a jelenlegi helyére új kormányt állítanak. A harmadik, hogy az MSZP a jelenlegi kabinetet támogatva megkísérel társadalmi és parlamenti többséget szerezni a Megegyezés programhoz, és végrehajtja azt.
Szanyi Tibor, az MSZP-frakció Fenntartható fejlődés munkacsoportjának vezetője kedden a blogjában arról írt: létezik egy negyedik lehetőség is, amelyet ő "egy nemzeti minimum megajánlásnak" nevez.