Vitathatatlanul a Cadillac Converj volt az idei Detroiti Autószalon egyik leglelkesebben fogadott újdonsága. A kupéval a General Motors azt akarta hangsúlyozni, hogy konnektoros hibrid-technológiáját kész luxuscsomagolásba is bújtatni, így kiemelve elhivatottságát az alternatív meghajtások iránt. Noha bátor formaterve alapján a kupé kevéssé tűnt megvalósíthatónak, Bob Lutz, a GM alelnöke később azt mondta, hogy az összes tanulmányhoz hasonlóan a Converjet is szériagyártásra érett formában állították ki.
Jelenlegi helyzetét nézve a GM-nek talán lenne fontosabb feladata is új modellek fejlesztésénél, ám az amerikai kongresszusnak februárban beadott "túlélési terv" is tartalmazta két új konnektoros hibrid kifejlesztését. A MotorTrend értesülése szerint ezek egyike a stílusos kupé lesz, a vezetőségtől már zöld utat is kapott.
Amennyiben a GM anyagi helyzete engedi, már 2011-ben az utakon lehet a kupé, méghozzá a Chevrolet Volt Delta-platformjára építve. Hajtásláncként is a meglévő Voltec rendszer jöhet szóba, bár az elektromotor teljesítményét kicsit felhúznák a kupé kedvéért.