Botka László szegedi polgármesterrel vághat neki a következő országgyűlési választásoknak az MSZP - írja név nélküli forrásokra hivatkozva a Népszabadság.
A lap szerint Botka komoly teljesítményt tudott felmutatni Szegeden, és a személye az MSZP fiatalabb és idősebb generációja számára is elfogadható lenne. Botka viszont több alkalommal is azt mondta: nem akarja feladni a szegedi polgármesterséget.
Botka neve azt követően merült fel, hogy az EP-választási kudarc után konfliktus alakult ki a pártvezetés fiatalabb és idősebb tagjai között. A Népszabadság szerint Ujhelyi István alelnök az országos elnökség múlt heti ülésén felvetette, hogy az EP-választások eredménye után a pártvezetés a július 4-i kongresszuson kérjen bizalmi szavazást maga ellen.
A bizalmi szavazást további négy fiatalabb elnökségi tag - Mesterházy Attila, Bárándy Gergely, Vadai Ágnes, Varga László - támogatta, a többség azonban ellene voksolt. A konfliktus ellenére a pártvezetés idősebb tagjai készek nyitni a fiatalok felé - írja a Népszabadság.
A lap szerint ennek jele, hogy a párt irányítását a Lendvai Ildikó, Szekeres Imre, Kiss Péter hármastól a hétvégén átvevő országos választási bizottság tagjai közé több új embert akarnak beemelni. Ráadásul a testület élére azt az új embert teszik, aki egyben a párt kormányfőjelöltje is lehet.(Erről részletesebben itt olvashat.)
A Népszabadság szerint kompromisszumkeresés jele az is, hogy Lendvai Ildikó pártelnök hétfőn egyeztetésre hívta a párt fiatal vezetőit. Köztük Botka Lászlót, Hagyó Miklós főpolgármester-helyettest, Ujhelyi Istvánt, Mesterházy Attila frakcióvezetőt, Molnár Csaba kancelláriaminisztert és Ficsor Ádám titkosszolgálati minisztert.