A Tesco-Global Áruházak a forgalom enyhe bővülésére számít 2009-ben a múlt évi 602 milliárd forinthoz képest - közölte Antal Erzsébet, a társaság pénzügyi vezérigazgató-helyettese.
Az idén a gazdasági válság miatt változtak a vásárlói szokások: a vevőket most elsősorban az árengedmények vonzották, ezért a Tesco a korábbinál többet, több mint 10 milliárd forintot fordított kedvezményekre - tette hozzá. Ugyanakkor az árakat átlagosan alig két százalékkal tudták emelni.
Per Bank, a szeptemberben kinevezett vezérigazgató arról beszélt, hogy a fő cél a vásárlók megtartása olyan körülmények között, amikor a válság miatt nőtt a munkanélküliség, az áfa emelése tovább rontotta a keresletet, és eltörölték a közszférában a 13. havi bért.