Őrizetbe vett a rendőrség a múlt hét végén egy keszthelyi ügyvédnőt, akit a bíróság kedden lakhelyelhagyási tilalommal sújtott - értesült meg nem nevezett hivatalos forrásból szerdán az MTI. Az MTI információja szerint Sz. Irént, az ügyvédnőt azzal a nyomozással összefüggésben vették őrizetbe, amelynek során a Zala Megyei Bíróság - egy hónappal ezelőtt - előzetes letartóztatásba helyezte ingatlanok forgalmazásával és értékbecslésével foglalkozó fiát és annak társát, több millió forint értékre elkövetett csalás gyanúja miatt.
A gyanú szerint az ügyvédnő készítette azokat az adás-vételi szerződéseket, amelyekkel a gyanúsítottak a valós érték többszörösét meghaladó összegű hitelt vettek fel alacsony értékű ingatlanokra. A jogásznő fia, S. Szilárd a keszthelyi önkormányzat városfejlesztési bizottságának tagja volt, továbbá a Jobbik keszthelyi elnökeként is tevékenykedett. (S. Szilárd őrizetbe vételének részleteiről korábbi cikkünkben, itt olvashat.)
S. Szilárd ellen bűnsegédként elkövetett csalás a gyanú. Az ügyben öt másik ember ellen is eljárás indult. S. Szilárddal egy időben került előzetesbe az a másik férfi is, aki a gyanú szerint papíron három - egy zalaszentgróti és két türjei - házat értékesített tovább az ingatlanforgalmazó-értékbecslő közreműködésével. Az ingatlanos a gyanú szerint a néhány millió forintért vásárolt házakat jelentősen felértékelte, az így felvett hitel törlesztőrészleteit a sokszorosan hátrányos helyzetű hajléktalan vagy munkanélküli "vevők" azonban nem tudták fizetni.
Az ügyvédnő elleni eljárásról szóló értesülést a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán nem kívánta kommentálni. A Zala Megyei Főügyészség helyettes főügyésze, Kis-Király Ervinné viszont megerősítette az MTI információját. Közölte, hogy Sz. Irént őrizetbe vétele után az ügyészség indítványára sújtották lakhelyelhagyási tilalommal a fiát is érintő büntetőeljárás keretében.
Török Ferenc, a Zala Megyei Ügyvédi Kamara elnöke azt mondta: a kamara a rendőrségtől értesítést kapott arról, hogy az ügyvédnőt őrizetbe vették. Ha a hivatalos iratokat megkapják, fegyelmi eljárás keretében döntenek arról, hogy a büntetőügy lezárásáig felfüggesztik-e a keszthelyi jogásznő kamarai tagságát, vagyis a gyanúsítás ellenére folytathatja-e ügyvédi tevékenységét.