Pelé eljövetele és a göteborgi csata - az 1958-as focivébé

Vágólapra másolva!
Az 1958-as svédországi világbajnokságon kezdődött a brazil labdarúgás azóta is tartó sikerkorszaka, a világ megismerte a 17 éves Pelét. A nyugatnémetek berágtak a svédekre, a francia Just Fontaine egymaga több gólt szerzett, mint a világklasszis csatárokkal felálló vb-ezüstérmes. Magyarország háromezer néző előtt játszott ki-ki meccset Walesszel, egy nappal Nagy Imre kivégzése után.
Vágólapra másolva!

Az 1958-as vb svéd-német elődöntője évekre megmérgezte a két ország közötti sportdiplomáciai kapcsolatot. A címvédő szurkolóit a svéd sajtó a mérkőzést megelőzően rendkívül negatívan állította be, randalírozó csürhének nevezve a nyugatnémeteket, akik mintegy ezren érkeztek Göteborgba, de többségüket be sem engedték a stadionba. A németeknek az sem tetszett, hogy a mérkőzést a magyar Zsolt István vezette, mondván, a négy évvel korábbi döntő óta hazánkban ellenszenves a Nationalelf.

Zsolt hozott is pár érdekes ítéletet: a svédek egyenlítő gólját sokak szerint kezezés előzte meg, majd a magyar játékvezető 1-1-nél kiállította Erich Juskowiakot, amit a hátvéd nehezen viselt, alig akart lemenni a pályáról. Nem sokkal később a svédek durván lerúgták Fritz Waltert, aki a folytatásban csak bicegett a pályán - cserére már nem volt lehetőség. A német szövetség elnöke, Peter Joseph Bauwens a mérkőzés után kijelentette, hogy soha többé nem játszanak Svédország válogatottjával. A német labdarúgásban azóta is csak göteborgi csataként emlegetik a mérkőzést.

A csoportokban mindenki játszott mindenkivel, ám pontazonosság esetén újabb mérkőzés döntött. Három rájátszásra került sor, a magyar válogatott Wales ellen bukott el, Anglia a vb-újonc Szovjetunió ellen búcsúzott, Észak-Írország pedig Csehszlovákiát verte hosszabbításban. Az extra meccsekre kényszerült együttesek öt nap alatt háromszor léptek pályára, mindegyik ki is esett a negyeddöntőben. A vébére tudományos alapossággal felkészülő brazil válogatott (a delegációban egy pszichológus is helyet kapott) a fiatal Pelé, illetve Vavá és Garrincha vezérletével az elődöntőben öt gólt rúgott a franciáknak, akik Just Fontaine világbajnoki rekordot jelentő 13 találatával kiérdemelt gólkirályságával vigasztalódhattak. Brazília a döntőben Svédországot sem kímélte, majd a lefújást követően a dél-amerikai klasszisok a svéd zászlóval futottak tiszteletkört, kivívva a hazai drukkerek szimpátiáját.

Wales nem jutott ki, mégis indulhatott

Az 1958-as torna mindmáig az egyetlen, ahol mind a négy brit válogatott szerepelt. Igaz, ez sem ment egyszerűen. Anglia kvalifikációja nem jelentett meglepetést, a skótoknak azonban Spanyolországot, az északíreknek pedig Olaszországot kellett megelőzniük, hogy ott lehessenek Svédországban. Eleinte úgy tűnt, hogy egyedül Wales számára lesz nehéz feladat a selejtező, hiszen John Charlesék Csehszlovákia mögött végeztek.

Igen ám, de a FIFA kikötötte, hogy egyetlen válogatott sem lehet ott a vébén anélkül, hogy selejtezőt játszott volna, márpedig Izrael valamennyi ellenfele (Törökország, Szudán, Egyiptom és Indonézia) visszalépett. A nemzetközi szövetség ezért úgy döntött, hogy az egyik európai másodikat kisorsolja, hogy Izrael ellen játsszon, és a szerencse Walesnek kedvezett.

Az északírekkel akadt egy kis probléma a vébén, a csehszlovákok elleni első meccsük ugyanis vasárnapra esett, márpedig az ország törvényei szerint azon a napon nem lehet mérkőzést játszani. Az északír szövetség végül az utolsó pillanatban engedte a játékosoknak, hogy pályára lépjenek.

Pályázó: Svédország.
Odaítélés időpontja: 1950. július 22., FIFA-kongresszus, Rio de Janeiro.
Nevezési határidő: 1956. március 31.
Nevezett csapatok száma: 55 (Európa 31, Dél-Amerika 9, Ázsia 6, Észak- és Közép-Amerika 6, Afrika 3).
A selejtezők sorsolása: 1956. április 27., Zürich.
Selejtező kezdete: 1956. szeptember 30., Ausztria-Hollandia.
Selejtező vége: 1958. február 5., Wales-Izrael.
A torna sorsolása: 1958. február 8., Stockholm.
A torna időpontja: június 6-29.
Helyszín: 12 város (12 stadion).
Legnagyobb hiányzók: Olaszország, Spanyolország, Uruguay.
Hiányzó sztárok: Az időközben uruguayiból olasszá lett Juan Alberto Schiaffino; a szintén az olaszok által honosított argentin Antonio Valentin Angelillo és Enrique Omar Sivori; a klubszinten egyeduralkodó Real Madrid spanyol klasszisai, mint Alfredo di Stéfano, Francisco Gento és Juan Santisteban, illetve az FC Barcelona sztárjai, mint Kubala László és Luis Suárez.
Legnagyobb meglepetés: A házigazda svédek menetelése a döntőig.
Legnagyobb csalódás: Argentína gyászos szereplése, a mélypontot a Csehszlovákia elleni 6-1-es vereség jelentette.
Edzők a kispadon, de háttérben: Az NSZK válogatottjánál Sepp Herberger asszisztense Helmut Schön volt, aki 1964-ben szövetségi kapitány lett, és 1974-ben világbajnokságot nyert a németekkel.
Játékosok: A tornán 246 futballista lépett pályára, közülük 59-en szereztek gólt.
Ott volt, de nem játszott: Az angoloknál Bobby Charlton egyetlen mérkőzésen sem kapott játéklehetőséget; nem lépett pályára a tornán Pelé klubtársa, Pepe; a csehszlovákoknál a négy évvel későbbi ezüstérmes csapat két alapembere, Adolf Scherer és Viliam Schrojf sem játszott.
Nézőszám: 852 ezer fő.
Átlagnézőszám: 24 ezer fő.
Bevétel: 11 985 519 svéd korona (2 313 807 dollár).
A torna álomcsapata: Gregg (északír) - Bergmark (svéd), Bellini (brazil), Nilton Santos (brazil), Zito (brazil), Didi (brazil), Garrincha (brazil), Fontaine (francia), Kopa (francia), Liedholm (svéd), Skoglund (svéd).
Legfiatalabb játékos: A vébé legfiatalabb résztvevője a brazil Pelé volt, aki az első mérkőzésén mindössze 17 éves és 235 napos volt.
Extrák: A csoportból való továbbjutásról döntő Wales - Magyarország mérkőzést a stockholmi Rasunda stadionban alig háromezren nézték meg - a svéd közönség bojkottálta a meccset Nagy Imre egy nappal korábbi kivégzése miatt.
Jubileumok: A Paraguay - Skócia mérkőzésen született a vébék történetének 500. gólja a skót Bobby Collins révén, aki a 74. percben alakította ki a 3-2-es végeredményt.
Gólok: A tornán 126 találat született, ez mérkőzésenkénti 3,6-os átlagot jelent.


www.global-soccer.eu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!