Erősödött a forint szerda estére a reggeli árfolyamhoz viszonyítva, és jobban állt a szerda délutáni szinthez képest is. Nyolc óta után nem sokkal 280,89 forintot ért egy euró, a dollárt ugyanekkor 233,92, a svájci frankot 205,53 forinton jegyezték.
A napot 28,2,2 forinton kezdte az euró, délután négykor pedig 282,70 forinton állt. Kedden késő este 283,22 forint volt az árfolyam.
A térségbeli devizák befektetői megítélését szerdán javította a magyar és a cseh első negyedévi GDP-növekedési adat, amely mindkét ország esetében a gazdasági fellendülés megindulására utal.
Piaci szakértők szerint a forint a kormány akciótervének ismeretében kikerült a reflektorfényből, és visszasorolhatott a térségbeli devizák közé. Így már egyedi hátráltató tényezők nélkül követheti a nemzetközi befektetői hangulat általános alakulása által a feltörekvő, kockázatosabb devizák számára kijelölt irányt.