Hét Baranya megyei iskolában csak szeptember 1. után kezdődött vagy kezdődik majd el a tanév, mert nem végeztek időben az iskolák felújításával. A legtöbb helyen későn kezdtek neki a munkáknak, ezért nem lettek kész határidőre. A komlói Gagarin utcai iskola épületének felújítása határidőre elkészült ugyan, de a felújítás előtt a teljes berendezést kiköltöztették, aminek visszaköltöztetése jelenleg is zajlik, így a tanítás csak a jövő hétfőn kezdődhet meg. A kiesett nyolc tanítási napot az őszi szünet megrövidítésével, illetve szombati iskolai napok beiktatásával pótolják.
Hasonló a helyzet Nagydobszán is, ahol valamennyi tantermet teljes egészében felújítanak, ezt a munkát is csak a hét végére tudják befejezni. Sásdon már tanítanak az iskolában, aminek a felújítása még tart. A felső szinten még festenek a munkások, és a liftet is be kell még fejezniük.
A diákok tanóráit nem zavarja a munka, amit többnyire délután végeznek a szakemberek - mondta el Székely Szilárd, Sásd polgármestere. Hozzátette, a kivitelező teljesen lezárta a munkaterületet a diákok elől. Néhány szülő mégis aggódik, és nem érti, miért nem várhatott a tanévkezdés addig, amíg véglegesen elkészülnek a vizesblokkok, vagy már nem a folyosókon kell tartani a németórát. A felújítási munkálatokkal a polgármester szerint a tavaszi eső és árvíz miatt nem lettek kész határidőre.
Baranya megyében összesen hét iskolában késett, illetve késik a tanévkezdés - mindenhol az iskolaépület felújításának elhúzódása miatt kerültek szeptember 1-jénél később iskolapadba a gyerekek.