"Mindenki Kolontárral van elfoglalva" - panaszolta Kéri Zoltánné, aki péntek délután éppen édesanyja kertjéből próbálta kilapátolni az iszapot Devecseren. Férjével és két fiával már napok óta dolgoznak, de kilátástalannak gondolják a helyzetüket. "Kevés a munkaerő, és több jármű kellene, hogy minél több iszapot lehessen elszállítani" - mondta Kériné az [origo]-nak, majd hozzátette, hogy akik jönnek segíteni azokkal sincs megelégedve, mert "kitolnak egy talicskával majd leállnak cigizni".
Devecser katasztrófa sújtotta részén még mindig rengeteg házban félméteres magasságban áll az iszap. A városba vezető utakat gépfegyveres rendőrök vigyázzák, az utcákon pedig sorban állnak a zöld színű honvédségi járművek. "Új divatot teremtettünk" - nevet egy férfi az utcán, utalva a majdnem mindenki által viselt, szűrővel ellátott biztonsági maszkra, és a gumicsizmára. A község főutcáján szinte percenként átszáguldó teherautók az összelapátolt iszapot szállítják vissza oda ahol az egész elkezdődött: az ajkai zagytározóba.
A zagytározó tulajdonosa, a Mal Zrt. eközben a katasztrófa után leállított termelés újraindítását szeretné elérni állításuk szerint többek között a helyreállítási munkákhoz szükséges pénz előteremtése miatt is. Kiderült továbbá az is, hogy az iszapáradat során meghalt hét ember közül az egyik 35 éven keresztül volt a vállalat alkalmazottja, ám ez a környéken nem volt szokatlan, többen is mesélték, hogy korábban az ajkai gyárban dolgoztak.
"40 évet dolgoztam abban a gyárban, nem tudom elhinni, hogy mindez onnan jött" - fakadt ki Egressy Béla, akinek kertjét és pincéjét teljesen elöntötte az iszap. Elmondása szerint a házába a WC-n keresztül bugyogott be a vöröses vegyi anyag. "Hogyan éljenek itt tovább a szüleim?" - kérdezte Egressy fia, aki szerint bár jönnek a katonák segíteni, de nincsenek elegen. Pár házzal arrébb két nő a szervezetlenségre panaszkodik. "Áll a takarítás, mert nincsen elég konténer" - mondták.
Több segítségre lenne szükség Devecseren a helyiek szerint (további képekért kattintson a képre)
"Négy nap után most értek ide"
A Devecsertől pár kilométerre fekvő Somlóvásárhelyen szintén a szervezettség hiányosságairól beszélnek a helyiek. A falu fő utcájának végét öntötte el az iszap, egy helyi férfi szerint 15-20 ház is érintett, "mégse jön ide senki". A helyiek maguk próbálják eltakarítani az utcáról és a kertekből az iszapot. "Katasztrófális a helyzet, semmilyen segítséget nem kapunk" - írta le az állapotokat Vörös Miklósné, aki ottjártunkor családjával éppen zsákokba lapátolta az iszapot.
"Minden felszerelés a falusiaké, a teherautók is, a tűzoltókocsit pedig a szomszéd falu küldte" - mondta Bolla Balázs és Marton Zsolt. A két férfi házát nem érintette az iszapáradat, de "kijöttek segíteni". A beszélgetés alatt felbukkant három budapesti locsolókocsi, aminek a helyiek megörültek. "Négy nap után most értek ide" - mondták, majd hozzátették, hogy felszerelést is csak pénteken kaptak. A katasztrófavédelmisek állítólag csak körülnézni jártak Somlóvásárhelyen és eddig csak az önkormányzat által küldött közmunkások segítettek.
A somlóvásárhelyi polgármester korábban azt mondta, hogy "magukra maradtak", és hiába igényeltek többször is védőfelszerelést, vagy nem kaptak vagy csak keveset és használhatatlant. "Nálunk nem járt senki, még a katasztrófavédelem sem, csak egy-egy rendőrautó megy el néha a faluban" - mondta a polgármester.
"Jöjjön a dózerolás"
"Nem tudok már itt lakni, új életet kell kezdeni valahol" - mondta egy férfi péntek este azon a devecseri lakossági fórumon, amelyet a katasztrófa óta esténként szoktak tartani az illetékesek a város művelődési házában. Az önkormányzat által szervezett gyűlés majdhogynem káoszba fulladt, mert többen is bekiabálásokkal zavarták a felszólalókat. Az emberek kilátástalanságról számoltak be és többen is azt javasolták, hogy Kolontárhoz hasonlóan "jöjjön a dózerolás". Az alig pár kilométerre fekvő Kolontáron már annyira súlyosan megrongálódott a környezet, hogy Orbán Viktor miniszterelnök csütörtöki helyszíni szemléje után kijelentette, hogy "itt nem lehet élni" és szerinte "kell nyitni egy új telepet itt a faluban, egy új területet meg kell nyitni, ezt pedig valószínűleg be kell keríteni örök mementónak".
"Fölöslegesen lapátolunk, mert visszafolyik" - állította egy felszólaló a devecseri fórumon, egy másik helyi pedig hozzátette, hogy "ezt nem lehet eltakarítani", Többen is azt állították, hogy rosszul lettek az iszaplapátolás közben, egy férfi pedig azt mondta, hogy a felesége már beszélni sem tud a káros anyag miatt, és szerinte semmi értelme nincs már a takarításnak. A gyűlést vezető devecseri polgármester, Toldi Tamás szerint a takarítási munkálatokat mindenképpen folytatni kell, de ha a lakosság a dózerolást akarja, akkor ők ezt fogják képviselni. Toldi a fórum után az [origo]-nak elmondta, hogy 3 brigád is segíti a takarítási munkálatokat a városban, folyamatosan haladnak, de a város végére még nem értek el, és ilyen szituációban, amikor három napon keresztül szippantják ki az iszapot de az nem jön ki, világos, hogy mindenki türelmetlen.