Ismét benyújtotta a parlamentnek az LMP azt a Tibet ügyében című határozati javaslatot, amelyet még 2008-ban fogalmazott meg a Fidesz, a KDNP, az SZDSZ és az MDF egy-egy képviselője. Az akkor ellenzéki Fidesz részéről 2008-ban Balog Zoltán mai államtitkár, a KDNP részéről Semjén Zsolt mai miniszterelnök-helyettes írta alá a javaslatot, amelyet most hétfőn Schiffer András, Szabó Tímea és Vágó Gábor LMP-s képviselők nyújtottak be.
Az ismét benyújtott javaslatben az országgyűlés egyebek mellett "felszólítja a Kínai Népköztársaságot, hogy tartsa tiszteletben a nemzetközileg elismert emberi jogokat, és vessen véget az erőszak alkalmazásának", illetve támogassa nemzetközi fórumokon, hogy tárgyalások kezdődjenek Peking és a tibetiek vallási vezetője, a dalai láma közt.
Ven Csia-pao kínai kormányfő és Orbán Viktor magyar miniszterelnök szombaton írt alá több megállapodást, többek közt arról, hogy Kína magyar állampapírt vásárol, és nagyszabású vegyipari, valamint logisztikai befektetéseket hajt végre Magyarországon. Orbán szerint ezzel "új és nagy jelentőségű szövetséget" kötöttünk Kínával, melynek alapja az, hogy hasonlóképpen gondolkodunk a jövőről.
A szombati látogatás a betetőzése volt annak, hogy a második Orbán-kormány szorosabbra akarja fűzni a kapcsolatait Kínával, amely cserébe elvárja, hogy Nyugaton ne szóljanak bele olyan kérdésekbe, amelyeket Pekingben belügyeeknek tekintenek. Ebbe a sorba illeszkedik, hogy tavaly ősszel a magyar kormány hivatalosan nem fogadta a Budapestre látogató dalai lámát, a tibetiek száműzetésben élő vezetőjét.