Egy új szíriai alkotmányról és az abból fakadó szabad választásokról beszélt az orosz külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője kedden Moszkvában. Marija Zaharova szerint az új alkotmány elfogadását követő szíriai választások megfelelnek majd a demokratikus normáknak, átláthatóak lesznek.
Zaharova emlékeztetett arra, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök vasárnap Damaszkuszban fogadta az ország új alkotmányát előkészítő bizottság tagjait, akik átadták az államfőnek az általuk kidolgozott tervezetet.
A szóvivő szerint Oroszország továbbra is egyeztet az Arab Ligával. "Figyelmesen tanulmányozni fogjuk az Arab Liga tanácsa által hozott döntéseket, változatlanul elvi álláspontunkra építve: mielőbb véget kell vetni mindenfajta erőszaknak, előzetes feltételek nélküli átfogó, a szíriai erők közötti párbeszédre van szükség, tiszteletben kel tartani Szíria szuverenitását, és meg kell akadályozni a külföldi beavatkozást az ország belügyeibe" - mondta az orosz diplomata.
Egy hete, február 7-én Damaszkuszban Szergej Lavrov orosz külügyminiszter ígéretet kapott a szíriai elnöktől arra, hogy véget vetnek a hónapok óta tartó vérontásnak. Vlagyimir Putyin orosz kormányfő pedig a látogatás után úgy nyilatkozott Moszkvában, hogy a nemzetközi közösségnek lehetőséget kell adnia Szíria népének, hogy önállóan döntsön a saját sorsáról, és ezzel egyben az ENSZ BT Szíriáról szóló határozattervezetének orosz vétójának védelmére is kelt. "Nem viselkedhetünk úgy, mint elefánt a porcelánboltban; meg kell adnunk az embereknek azt a lehetőséget, hogy önállóan döntsenek a saját sorsukról" - mondta az orosz vezető.