Kényszerleszállást hajtott végre férje halála után egy 80 éves nő az amerikai Wisconsin államban - közölte a brit BBC szerdán. A nő férjével tartott haza Floridából a saját gépükön, amikor a férfi szívrohamot kapott, és a pilótafülkében életét vesztette. Helen Collins, akinek korábban minimális tapasztalata volt a repülés terén, férje halála után rádión felhívta a rendőrséget, akik egy tapasztalt pilótát küldtek föl a nő repülője mellé, hogy segítse a nőt a kényszerleszállásban.
A nő, miközben repült, fölvette a kapcsolatot a fiával is, akinek apjához hasonlóan szintén volt a repüléshez jogosítványa, hogy segítsen neki a leszállásban. A fia szerint a kényszerleszállás alatt az anyja volt a legnyugodtabb, és a 80 éves nő képes volt mindent kontroll alatt tartani.
James Collins arról is beszámolt, hogy a leszállás idejére gyakorlatilag teljesen kifogyott a Cessnából a benzin, és csak az egyik motor ment. Mint mondta, így még nagyobb bravúr, hogy az anyja képes volt végrehajtani a leszállást. A nőt a leszállás után kisebb borda- és hátsérülésekkel szállították kórházba.