24 órás bringatúra a Balaton körül

Kerékpár, kerékpártúra, Balaton, Spirit of Balaton teljesítmény túra
Vágólapra másolva!
A Spirit of Balaton túra részvevőinek egy nap alatt kell megkerülni a tavat. A táv átlagos kondival is simán teljesíthető, ha eleget eszünk és óránként pihenünk.
Vágólapra másolva!

A korábban Tour de Balaton elnevezésű kerékpáros élmény- és teljesítménytúrára hagyományosan minden év júliusának első szombatján kerül sor. A 2012. évi Spirit of Balaton 2012. július 7-én, szombaton reggel 8 órakor kezdődik és július 8-án reggel 8 óráig tart. A résztvevők az egyes Balaton-parti településeken felállított pecsételő állomások érintésével részben vagy teljesen körbekerülik a Balatont. A túra Balatonmáriafürdő főteréről indul az északi part irányába, majd a tó megkerülésével a déli parton tér vissza kiindulási pontjára.

Forrás: MTI/Czika László
Inkább szellemi kihívás

Nem a verseny, hanem az élmény a fontos, ezért a pecsétek gyűjtését bármelyik pecsételő állomáson meg lehet kezdeni és be lehet fejezni. A rendezvényhez a hivatalos rajtidőpontnál később is lehet csatlakozni, egyénileg és csapatban is. Akinek elsőre soknak tűnik a 220 km (tihanyi komppal rövidítve 150 km), csatlakozhat egy-egy rövidebb szakasz erejéig is a programhoz.

A Spirit of Balaton útvonala a Balaton körüli kerékpárúton vezet, az óramutató járásával megegyező irányban. Természetesen nem kell mindig a kerékpárúton haladni, a résztvevők saját elhatározásukból szabadon letérhetnek és tetszőleges útvonalon teljesíthetik a távot. A pecsételő állomások azonban általában a kerékpárúton vagy annak közvetlen közelében találhatók.

Csak nyugodtan és kényelmesen
Bár elsőre nagyon hosszúnak tűnik a táv, 24 órára elosztva kevesebb mint 10 km-t kell megtenni óránként. A szervezők szerint egy átlagos kondícióban lévő, rendszeresen bicikliző ember számára a Spirit of Balaton sokkal inkább szellemi kihívás, mint fizikai. A túra huszonnégy órája bőven elegendő a távolság teljesítésére, és nincs semmilyen más cél, amit teljesíteni kellene.

Forrás: MTI/H. Szabó Sándor
A pihenés belefér

Azt tanácsolják, hogy a legkényelmesebb sebességgel haladjunk, óránként legfeljebb tizenöt-húsz kilométert tekerjünk, mert így alig fáradunk majd el. Iktassunk be a kezdetektől öt-tíz perces pihenőket. Legjobb, ha ilyenkor toljuk a biciklit egy darabon. Hosszabb, meredekebb emelkedőkön feltekerni pedig semmiképpen nem tanácsos, ha megerőltető a hajtás, jobb leszállni.

A program ingyenes, mindenki saját felelősségére vesz részt a túrán. A biciklisek az általuk kiválasztott útszakaszt egyénileg teszik meg, a szervezők a pecsételő állomásokon, illetve azok között, sem rendezői tevékenységet, sem orvosi ellátást, sem másféle szolgáltatást nem biztosítanak. Az előzetes jelentkezés nem kötelező, de jelentősen megkönnyíti a szervezők munkáját.


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!