A Huszti Szabolcsot leigazoló Hannover egy éve küzdött a magyar focista megszerzéséért. "Szabolcs átigazolása már tavaly nyáron téma volt, a Hannover nagyon kitartóan próbálkozott, ragaszkodott Szabi megszerzéséhez" - nyilatkozta a játékos menedzsere, Filipovics Vladan. "Tudták, hogy egy olyan játékost akarnak visszaszerezni, aki az elmúlt három és fél évben a legmagasabb szinten is megállta a helyét, mert bár sokszor bántak méltatlanul vele Szentpéterváron, amikor lehetőséget kapott, élt vele.
Filipovics hangsúlyozta, Huszti döntésében nem a pénz játszotta a főszerepet. "Voltak angol ajánlatok is, de Szabi a Bundesligába akart igazolni, ahol már letett valamit az asztalra. Régóta ismerem, évek óta a barátom, ám ennyire motiváltnak még sosem láttam. A szerződés sem a pénzről, sokkal inkább a szakmai kihívásról szólt, kétszer nyert bajnokságot, egyszer kupát és Szuperkupát a Zenittel, és rendszeres BL-szereplő együttesben futballozott. Elhiheti mindenki, ha a pénzt tesszük első helyre, nem a Hannoverbe igazol."
A menedzser azt is elmondta, a szerződés még korántsem utolsó állomása a 29 éves játékosnak. "Hiszem, ha kihozza magából a maximumot, a Hannover ismét ugródeszka lesz a számára. Sokat várnak tőle, ezt jelzi, hogy három plusz egyéves szerződést kötöttek vele, valamint, hogy azt a 10-es számú dresszt kapja, amit legutóbb Arnold Bruggink viselt még 2010-ben."
Husztinak hét társa is ismerős lesz régi-új csapatánál
A németek folyamatos érdeklődését Huszti Szabolcs is megerősítette. "Mindig kérdezgették, hogy mikor igazolok vissza, és most is éreztem a klubvezetőségen, hogy nagyon elszánt, s mindenáron szeretne visszaszerezni" - fogalmazott a ferencvárosi nevelésű játékos. Jó látni a régi-új arcokat, a jelenlegi keretből hét futballistával játszottam együtt, de biztos kell kis idő, mire összeszokok a srácokkal."
A Hannover legutóbb az EL-szereplést érő hetedik helyen végzett a Bundesligában, Huszti legalább ennyire számít a következő idényben. "A klub ott van közvetlenül a német nagycsapatok mögött, és bízom benne, hogy ebben a bajnokságban is helye lesz az élbolyban. "Jóllehet, a keddi felkészülési mérkőzésen még nem valószínű, hogy pályára lépek, edzésben vagyok, szóval kész vagyok a munkára."