Élőben nézhetjük a Szigetet a YouTube-on


Brian Molko, az angol Placebo együttes énekese (b) és Stefan Olsdal, a zenekar basszusgitárosa szórakoztatja a közönséget a nagyszínpadon a 17. Sziget Fesztivál negyedik napján a Hajógyári-szigeten
Vágólapra másolva!
A neten élőben követhetjük több színpad programját, köztük a Placebo és a Sum 41 koncertjét.
Vágólapra másolva!

A Sziget hivatalos YouTube-csatornáján lesz látható az élő közvetítés augusztus 8-tól, vagyis az első "rendes" naptól. Minden nap délután 3-tól késő éjszakáig a Nagyszínpad, az OTP Bank Világzenei Party Nagyszínpad és az A38 Színpad koncertjeiből láthatunk majd itt válogatást, vagyis nem mindegyik fellépést. Azt, hogy pontosan melyiket, arról a teljes listát augusztus 7-én, kedden hozzák nyilvánosságra; egyelőre annyit lehet tudni, hogy köztük lesz a Placebo, a Sum 41, a Hurts, a Deus és a Tankcsapda koncertje és persze még sok másik.

A teljes közvetítést aztán megismétlik, később pedig a legjobb pillanatokból készült összeállítás lesz fent a Sziget hivatalos YouTube-csatornáján. Ez így szokott lenni a nagy fesztiválokon, amelyekről élő YouTube-közvetítést adnak (SXSW, Coachella, Rock In Rio, Sonar stb.) - bár az is elő szokott fordulni, hogy szemfüles felhasználók leszedik és saját csatornájukra felrakják a teljes koncertfelvételt, amit aztán a jogtulajdonosok vagy megtalálnak és leszedetnek, vagy nem.

Az élő közvetítés lehetőségéről már akkor szó volt, amikor 2012. március 1-én elindult a magyar YouTube, de ekkor még nem volt biztos, hogy már idén megvalósul. Igaz, hogy nagy igény van erre nemcsak a nézők, hanem a potenciális közönség növekedésében reménykedő szponzorok részéről is; azonban egy erről szóló megállapodásokat bonyolult tető alá hozni, hiszen számos résztvevőnek kell megegyeznie - mondta akkor a Quartnak a YouTube-tulajdonos Google illetékese. Ez az első olyan magyar rendezvény, amiről a YouTube élő közvetítést ad.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!