Vannak a magyar kereskedelmi tévékben visszatérő szereplők, egyeseket a délutáni talkshow-kban láthattak az akkor ráérők, majd mentek különféle tehetségkutatókba, mások valóságshow-kkal próbálkoztak, aztán kerültek zenei műsorokba. A Való Világ-szériák beszavazóiról emlékezhettek az élesebb memóriájú tévézők Stone-ra, aki az idén ősszel az X-Faktor-ban kötött ki, de szintén villalakó szeretett volna lenni egykoron Peru, aki viszont épp ma lesz látható a TV2-es Voice-ban. Ő 2003 elején próbálkozott az RTL-en, de a beszavazón végül elhasalt.
Perutek János zenész, zenei és sportújságíró: gyerekkorában előbb tanulta meg kezelni a lemezjátszót, mint ahogy beszélt volna. Az Aktív-nak nyilatkozva elmondta, hogy már gyerekként is szerette a rockot, mostanság dirty boogie-t játszik jelenlegi együttesével, amely másfél éve állt össze. Apja birkózónak küldte, de bokszoló szeretett volna lenni, végül aztán ringspeaker lett belőle, a TV2-n is látható, hallható volt, például Nagy "Csonttörő" János meccsén.