A kecskeméti Piarista Általános Iskola és Gimnázium nagytermében, a Kölcsey Kör rendezvényén Hoffmann Rózsa, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára a köznevelési és felsőoktatási rendszer megújításáról tartott előadást. Az előadás kezdetére a Kölcsey Kör tagjain kívül közel kétszáz főiskolás hallgató táblákkal és transzparensekkel megtöltötte a termet.
Hoffmann Rózsa szerint az előzetes konzultációk során minden szereplő egyetértett abban, hogy a jelenlegi felsőoktatási rendszer tarthatatlan; a rektoroktól a hallgatókig egyetértés volt a diagnózisban, a kiút keresésben azonban már nincs egység.
Az államtitkár elmondta, hogy a felsőoktatásban több mint kétszáz képzési helyen nyolcezer féle szakos képzés folyik. Az elmúlt évtizedben megnégyszereződött a hallgatók száma, egy hallgató átlagosan 7-8 évig jár főiskolára vagy egyetemre, a mostani diákvezetők 7-12 éve főiskolások vagy egyetemisták, és ez a rendszer nem tartható tovább.
Hoffmann Rózsa idézte az alaptörvényt, amely szerint a felsőoktatáshoz való jog nem alanyi jog, hanem képesség és tudás alapján lehet felsőoktatási intézménybe bejutni. A tandíj és az önköltséges képzés közötti különbségről azt mondta, hogy az előbbi azonnali terhet jelent a családoknak, a diákhitel igénybevételével azonban az is elkezdheti a tanulmányait, aki nem tud egyszerre nagyobb összeget áldozni. Emlékeztetett arra, hogy miután az egyetemet végzett munkába áll, elkezdheti a törlesztést, amely fizetésének 4-5 százalékát teszi ki. Ezzel szemben a Gyurcsány-kormány 105 ezer forintra tervezett tandíjával a szegényebb sorsú családok gyermekeinek esélyük sem lett volna egyetemre, főiskolára kerülni - mondta.
A diákhitel központ 2 százalékos hitellel nyújtja a pénzt, melyet például az állami szférában elhelyezkedőknek az állam átvállal, de a magánszférával is hasonló megállapodásra törekszenek - mondta az államtitkár, majd hozzátette, hogy az intézkedések azt is szolgálják, hogy a diákok nagyobb felelősséggel viseltessenek saját sorsuk iránt.