Beolvasták a diákok pontjait
2012. december 17. 16:41
Délután 5 órától az oktatási államtitkárság előtt, a Parlamenttől egy sarokra újra tüntetnek a kormány felsőoktatási tervei miatt elégedetlenkedők. A tüntetést a Humán Platform szervezi, amelynek képviselői jelen voltak a múlt heti többezres utcai vonulásokon is.
Tudósítónk szerint pár tucat ember lézeng az államtitkárság épületénél, amely a Parlamenttől egy sarokra, a Szalay utcában van. A rendőri készültség nagy, 10-15 fős csoportokban állnak a rendőrök. Rajtuk kívül 30-40 rendező van a környéken, az utca le van zárva, de a környező utcákban még megy a forgalom. Egy kórus próbál éppen.
A Humán Platformot több szervezet alapította, önmeghatározásuk szerint "a kultúra, az oktatás, a szociális és egészségügyi ellátás területén dolgozók oroszlánrészt vállalnak a társadalom működtetésében, az életminőség javításában, a társadalmi felemelkedés előmozdításában. Mi, alapító szervezetek a Humán Platformot azért hoztuk létre, hogy felismertessük a közvéleménnyel a szféra jelentőségét, és közös erővel próbáljuk kiharcolni szakmai működésünk feltételeinek javítását."
Itt írnak arról, hogy miért fogtak össze, és miért tüntetnek.
L. Simon László kulturális államtitkár azt mondta tudósítónknak a helyszínen, hogy szívesen maradna megnézni a tüntetést, de nem lesz rá alkalma, mert parlamenti szavazásra siet.
L. Simon azt mondta tudósítónknak, hogy a tüntetők több követelésével egyetért. Ilyen az a pont, miszerint kifogásolják, hogy "a minisztérium nem tartja saját határidőit a finanszírozás kiszámíthatósága érdekében". És egyetért azzal is, hogy a tüntetők kifogásolják "a Magyar Művészeti Akadémiának a többi kulturális szervezet fölé emelését". L. Simon szerint az akadémiának ezt a szerepet magának kellene kiharcolnia, szerinte nem jó folyamatokra utal, hogy ez nem így történt.
L. Simon szerint a platform többi követelése nem állja meg a helyét. Ezekről itt olvashat.
Végre eszedbe jutott Orbán Viktor, hogy te is ingyen tanultál - olvasható az egyik Szalay utcai tüntető transzparensén. Tudósítónk szerint körülbelül ezer ember gyűlt össze a kezdésre. Az egyik tüntető azt mondta, hogy szerinte Orbán Viktor most berezelt, mert észrevette, hogy nagyon haragos a nép.
Kicsit zavaros, hogy hogyan is zajlott a felsőoktatás átalakításához vezető kormányzati tervezés. A kormányszóvivő két hete jelentette be, hogy a kormánynak tervei vannak az államilag finanszírozott helyekkel, de konkrétumot nem mondott. Ezután lényegében kiszivárgott kormányzati tervek alapján indultak a múlt héten a tüntetések. A kormány folyamatosan tagadta, hogy tandíjat vezetne be (valójában az államilag fizetett helyek nagy részének eltörlését tervezték, aminek a neve nem tandíj, de ugyanaz a következménye), majd bejelentették a múlt héten, hogy hétvégére megoldják a problémát.
Orbán Viktor szombaton titokzatos fideszes diákokkal találkozott, akik állítólag értékes észrevételeket tettek, a kormány ellen tüntetőkkel azonban nem beszélt. Ezután a kormány vasárnap bejelentette, hogy eltörli a keretszámokat, amit már több mint egy éve készítenek elő. Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár hétfőn délelőtt azt mondta, hogy az új rendszer mindenkinek nagyon jó lesz, de a végleges döntést csak szerdán hozza meg a kormány. Majd pár órával később mégis megjelent egy módosító indítvány a parlament oldalán, amelyben az új rendszer alapjai szerepelnek.
Egy idős asszony szerint forradalomnak kellene kitörnie Magyarországon, és csak az embereken múlik, hogy mi történik majd. Egy másik szerint Orbán Viktor egyáltalán nem ijedt meg a tüntetésektől.
A tüntetés szónokai arról beszélnek, hogy nem jó az a rendszer, amikor úgy alakítanak át nagy rendszereket, hogy arról az érintetteket nem kérdezik meg. Egyikük szerint ha a békés tiltakozás nem vezet eredményre, akkor sztrájkokkal kell megadásra kényszeríteni a kormányt. Az ötletet kisebb üdvrivalgás fogadta a tüntetők részéről.
Szerdán kettőkor országszerte néma tüntetést szervez a középiskolásokat tömörítő, a múlt csütörtökön több száz diákot a budapesti utcákra vivő Diákellenállás. A mozgalom vezetője azt mondta, hogy amit a kormány unortodox politikának hív, az iskolai nyelven valójában diktatúra.
A Hallgatói Hálózat szónoka azt mondta, hogy szerinte a kormány azt hitte, hogy a diákokat nem érdekli a politika, azért ha a vizsgaidőszak előtt jelenti be a felsőoktatás átalakítását, akkor az észrevétlen marad. Erre a tömeg azt kezdte skandálni, hogy nem hagyjuk. A szónok szerint Magyarország olyan lett, mint Fehéroroszország, mivel Európában egyedül ott van a hallgatói szerződéshez hasonló röghöz kötés.
A Hallgatói Hálózat szónoka szerint a kormány intézkedései egy szűk hatalmi elitnek kedveznek, de mindenki másnak elegük van belőlük. Szerinte nem kockakövekkel kell bebizonyítani az igazukat, nem megdobálni szeretnék a rendőröket, hanem maguk mellé állítani. Pont az volt jó a múlt heti tüntetésekben, hogy megmutatták, hogy békésen is lehet tiltakozni - mondta.
Most látszik, hogy mennyire sokféle a tüntetést szervező Humán Platform, ami az erőforrás-minisztérium alá tartozó ágazatokat próbálja reprezentálni. Az orvosszakszervezet vezetője arról beszél, hogy túl kevés gyerekorvos és ezt nem engedhetjük meg. Ennek ugyan nem sok köze van a tandíjhoz, de a platformba belefér.
A Kossuth téren a parlamenti parkolót sűrű sorban állják körbe a rendőrök, mintegy nyolcvanan állnak a hidegben készenlétben az autók és a kordonlánc között.
A Magyar Művészeti Akadémiát, a Nemzeti Színház élére kerülő Vidnyánszky Györgyöt és Kerényi Imrét szapulja az utolsó szónok. Szerinte a pártállami időket idézi a kormány kultúrpolitikája.
A tüntetés végére 2000-2500 fősre duzzadt a tömeg tudósítónk szerint. A tüntetés véget ért, az emberek elindultak az Astoria felé, ott akarnak tovább demonstrálni.
Több százan átvonultak a Parlamenthez a tüntetésről. A parkolóban beleütköztek a rendőrsorfalba. Sokan azt skandálják, hogy Viktátor, mások azt, hogy Gyertek ki!
Az idősebb tüntetők hazamentek, de a fiatalabbak átvonultak a Parlamenthez. Most nem tudják elfoglalni a parkolót, mint múlt szerdán, mert a még mindig zajló ülés miatt kocsikkal van tele. Többen arra buzdítják társaikat, hogy foglaljanak egy egyetemet. Az egyik portás szerint a tüntetők miatt kulcsra zárták a parlamenti bejáratokat.
Elindultak a tüntetők a Parlament elől. Még mindig több százan vannak. Tudósítónk több mint egy tucatot megkérdezett, hogy hová tartanak. Senki nem tudta megmondani, de többet azt állították, hogy nagyon jó a hangulat, jól érzik magukat.
A Nyugati pályaudvarnál tart a több száz kormányellenes tüntető. A vonulók elfoglalták a Nagykörút egy részét. Az továbbra sem egyértelmű, hogy hová tartanak. Rendőrsorfal zárja el a tömeget a villamossínektől, de a 6-os villamos így sem tud haladni az egyik irányban. Mi vagyunk a jövő - skandálják sokan.
A Hallgatói Hálózat a tömeg közepén haladó kocsiból buzdítja az embereket. Tudósítónk szerint a kocsiból az hangzott el, hogy a Magyar Rádióhoz mennek, hogy beolvassák a követeléseiket, mert azokat az egész országnak hallani kell.
Az Oktogonnál járnak a tüntetők, araszol mellettük a villamos. Még mindig nem pontosan tudják, hogy hová mennek. Vagy a Magyar Rádióhoz vagy az ELTE Btk-hoz.
Előbb dolgozzatok, utána követelőzzetek - kiabálta be egy idős nő az utcáról a tüntetőknek.
Ezt a számot játszották az előbb a tüntetőknek a menet közepén haladó furgonból.
Fél 8 körül a Wesselényi utcánál jártak a tüntetők, akikhez egyre többen csatlakoznak. Több mint négyezren lehetnek - számolt be az [origo] tudósítója. A korábbi demonstrációkkal és a hétfői tüntetés kezdetén látott rendőri biztosításnak már nem volt nyoma, a körúton csak két rendőrautó ment a tömeg előtt. A vonulók miatt lelassult a forgalom és a villamosok is csak lassan közlekednek.
A Nagykörútról a tömeg a Rákóczi út felé kanyarodott, a menetet vezető rendőrautó ment arra, a Nagykörutat a Mester utca felé lezárták. A tüntetők a Rákóczi úton azt kiabálták: Viktátor, Viktátor.
Tudósítónknak egy, a fizetős Alternatív Közgazdasági Gimnáziumba járó végzős diák azt mondta, úgy tudja, iskolájából tavaly mentek a legtöbben külföldre. Bár azt még nem tudja, hova fog jelentkezni, abban viszont biztos, hogy nem külföldön akarja folytatni a tanulást.
A mostani tüntetésnek az értelme, hogy a diákok megmutassák a mindenkori hatalomnak, nem lehet őket bábuként tologatni" - mondta a gimnazista diák.
Megérkezett a tömeg a Rádió épületéhez, ahol nagy a rendőri készültség. A rendőrök elállták a Rádió bejáratát, úgy fest, meg akarják akadályozni, hogy a diákok bemenjenek az épületbe.
"A saját és nálunk fiatalabbak jövőjéért vagyunk itt és azért, hogy a rádióban a hat pontot. Élőben, élőben" - kiabálták a diákok.
A demonstrálók azt szeretnék, hogy két diáktüntető menjen be a Rádióba és ott olvassa fel élő adásban a követeléseiket, de ezt a rendőrök nem engedik. A tüntetők a rendőrökkel néznek farkasszemet, a Rádió dolgozói pedig nem tudnak kijutni az épületből - jelentette tudósítónk.
A Rádió épülete előtt patthelyzet alakul ki, a rendőrök nem enegedik be a tüntetőket, akik be akarnak menni. "Nem akarunk erőszakot" - skandálta a tömeg. Majd a vezérszónok megkérdezte: "mit akarunk itt? Demokraciát, demokráciát" - ordították a tüntetők.
A diákok elnémultak, több ezer ember teljes csendben állt a Rádió előtt - közölte tudósítónk. Egy perc után pedig elkezdték énekelni a himnuszt.
A Rádió egyik illetékes vezetője közölte, átveszik a diákok petícióját, de most nem tudják élőben beolvasni a követeléseket. Erre reagálva a diákok azt skandálták: cenzúra, cenzúra.
30-35 rendőr beállt a Rádió bejáratához, hogy a diákok ne mehessenek be. A tüntetők pedig ekkor rázendítettek: "nem megyünk haza".
A Rádió épületénél, a sarkon két deci forralt bort árulnak 600 forintért. A diákok nincsenek oda érte, de megveszik, mert legalább meleg - jelentette tudósítónk.
A tüntetők egyik képviselőjét beengedték az épületbe a rendőrök. A többiek azt szeretnék, hogy még két diák mehessen utána.
A Rádió illetékese azt is jelezte, hogy a diákok követlését be fogják olvasni, de még idő kell. Ezt követően a tüntetés kísérő, nagy hangfalakkal felszerelt kocsi közelebb állt a Rádió épületéhez. A diákok arról akarják hallgatni, amint beolvassák a követeléseiket. A tüntetők már nem csak a diákok hat pontját, hanem az eseményt szervező Humán Platform 25 pontját is szeretnék beolvastatni.
Tóth Fruzsina, a Hallagatói Hálózat aktivistáját engedték be korábban a Rádió épületébe. Amikor kijött közölte, az este kilencórás hírekben a demonstárlók képviselője beolvashatja a diákok hat pontját. A tömeg rázendített: "megvárjuk, megvárjuk".
Beolvasták a hat pontot, de nem a diákok képviselője, hanem a Rádió hírolvasója. Ez nagyon nem tetszett az időközben 1,5-2 ezresre olvadt tömegnek, ahogy az sem, hogy a hírolvasó a hat pont után közölte a kormány álláspontját, idézve Balog Zoltán minisztert, hogy eltörlik a keretszámokat.
A diákok elindultak a Színművészeti Egyetemre, hogy hallgatói fórumon találják ki a további teendőket.
A Rádió környékén, a Puskin utcánál nagy a rendőri készültség - közölte tudósítónk.
A Színművészeti Egyetemre a rektor beengedte a tüntetőket, átadta nekik a nagy előadót, sőt mikrofont, hangfalat is biztosított számukra. A diákok bent aludhatnak a teremben, és a büfét is megnyitják nemsokára.
Az egyik szervező tudósítónknak azt mondta, nem tervezték meg a menetet, hanem rögtönöznek. A diákok éppen ezért egy fórumot fognak tartani, ahol megbeszélik a következő lépéseket.
A tüntetés teljes videóanyaga
A diákok sós perecet kaptak és olyan prospektusokat, amelyeken az áll, hogy az egyetemfoglalás célja a tüntetések kiszélesítése, illetve az, hogy a múlt heti hídfoglalás nem jött volna létre az akkori diákfórum megtartása nélkül.
Munkacsoportokat alakítottak a diákok, akik közül több százan vannak a Színművészeti Egyetemen. Megpróbálják kitalálni, mik legyenek a következő lépések.
Megtartotta alakuló ülését hétfőn az ELTE-n az Országos Felsőoktatási Egyeztető Fórum, amelynek résztvevői elfogadták és támogatásukról biztosították a hallgatók hat pontját. A résztvevők legalább 44 ezer állami ösztöndíjas hallgatót szorgalmaztak. A felek - a Magyar Rektori Konferencia Elnöksége, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete, a Hallgatói Hálózat tagjai, az Oktatói Hálózat tagjai, a Pedagógusok Szakszervezete és Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete - a felsőoktatási reformot úgy tartják elfogadhatónak, ha a kormány velük is egyeztet.
Végre eszedbe jutott Orbán Viktor, hogy te is ingyen tanultál - ez a felirat volt olvasható az egyik tüntető transzparensén, aki hétfő délután a Szalay utcában jelent meg több ezer másik demonstrálóval. A felszólalók közül a Diákellenállás vezetője diktatúrának nevezte a kormány működését, a Hallgatói Hálózat szónoka szerint pedig Magyarország olyan, mint Fehéroroszország, mert csak ott van még röghöz kötés. Mivel nem csak a felsőoktatásról szóló fórumot hívtak össze, ezért szó volt a túl kevés gyerekorvosról és a pártállami kultúrpolitikáról is.
A tüntetők a Parlament elé vonultak, de közben kicserélődött a tömeg, az idősebbek hazamentek, jött viszont sok más, így összességében többen lettek, mint a délutáni tüntetésen. Az Országház elől vaktában indultak el, majd a Magyar Rádióhoz vonultak, hogy beolvashassák a követeléseiket. Az épület bejáratát rendőrök állták el, de végül meg tudtak állapodni a Rádióval: nem a tüntetők, hanem a hírolvasó mondta be a követeléseket az esti hírekben. A tüntetés nagyrészt rögtönzés volt, így miután elérték céljukat, a Színművészeti Egyetemre vonultak, hogy megtárgyalják a további teendőket.
Élő közvetítésünk itt véget ért.