Gyülekeznek a sárdobálás apostolai

Vágólapra másolva!
Régi sikeremberével, a Medgyessy Pétert győzelemre vezető Ron Werberrel vág neki a 2014-es választásnak az MSZP. Werber hitvallása szerint a politikát el kell vinni az emberekhez, mert a sajtó nem képes meggyőzni őket, a negatív kampány pedig belefér. A Fidesz is bejáratott emberre bízza a 2014-es kampány előkészítését, az LMP megtartotta sikeremberét, Bajnai megörökölte Gyurcsány jobbkezét. Milyen stratégákkal készülnek a választásra a pártok?
Vágólapra másolva!

Gyürk András - Fidesz

Gyürk András 2004 óta a Fidesz európai parlamenti képviselője, és már többször irányította a Fidesz választási kampányát, ő felelt a 2009-es európai parlamenti, majd a 2010-es országgyűlési választási kampány megszervezéséért is. A politikust a párt már hivatalosan felkérte a 2014-es választás előkészítésére is, amelyben Kocsis Máté VIII. kerületi polgármester, valamint Kubatov Gábor pártigazgató lesz a legfontosabb segítője. A negyvenéves Gyürk a szentendrei Ferences Gimnáziumban érettségizett, és már két évvel politológusi diplomájának megszerzése előtt a Fidelitas elnöke volt. Onnan két év alatt a parlamentbe került, és az ifjúságpolitika, valamint a sport területén tevékenykedett, amíg 2004-ben ki nem küldték Brüsszelbe.

Forrás: MTI/Kovács Tamás

A 2009-es EP-választásokon kampánya az EU helyett teljesen a szocialista kormány elleni támadásról szólt, egyik fő szlogennek azt választotta, hogy "Elég! Szavazz!". Akkor - bár az ország EP-képviselőket választott - Gyürk azt nyilatkozta, hogy a szavazás arról szólt, "Magyarország tud-e új irányt venni". Gyürk a kampányban igyekezett csökkenteni a biztos győzelmet váró Fidesz-szavazók nyugalmát, és közvetlenül a szavazás előtt is arról beszélt, hogy irreálisan nagy a közvélemény-kutatók által jelzett Fidesz-előny. Akkor - némileg a szocialisták izraeli kampánygurujának, Ron Werbernek az elveit átvéve - azt hirdette, hogy nem a drága politikai reklámokra, hanem a személyes párbeszédre, kapcsolatépítésre kell alapozni a kampányt.

Gyürk a 2010-es választások kampányát szintén a szerénységre és az agitálásra építette: négy hónappal a választások előtt például az Inforádióban arról beszélt, hogy "a kétharmados győzelem elérése irreális", ezért a Fidesz választási győzelmében reménykedők nem dőlhetnek hátra, még ha a győzelem biztosnak látszik is. A Gyürk által levezényelt kampány másik jellegzetessége az volt, hogy a Fidesz politikusai a választások előtti időszakban szinte semmilyen konkrét ígéretet, irányvonalat nem voltak hajlandóak felvázolni, amellyel potenciálisan szavazót veszthettek volna, ezzel együtt a párt választási programja is csupa semmitmondó általánosságot tartalmazott, amiből lehetetlenség volt kitalálni, hogy a Fidesz pontosan milyen intézkedésekre készül a kormányra kerülés után.

Karácsony Gergely - LMP

A 37 éves Karácsony Gergely 2000-ben szerzett szociológusi diplomát az ELTE-n. Az egyetem után kutatásvezető, majd később kutatási igazgató lett a Mediánnál, közben tanítani kezdett a Corvinuson. A 2010-es választások éjszakáján tanári állásáról így nyilatkozott: "Azt mondják, hogy aki nem tudja, az tanítja, én most talán megmutattam, hogy tudom is."

Politikai tanácsadóként is dolgozott a Miniszterelnöki Hivatalban, majd 2009-ben belépett be a párttá alakult Lehet Más a Politikába (LMP). A Mediántól csak az után vett búcsút, hogy 2010 májusában az LMP frakcióvezető-helyettesévé választották. A 2010-es országgyűlési választáson már a párt kampányfőnökeként dolgozott, posztja a mai napi megmaradt. A választások estéjén az [origo]-nak azt mondta: az egzisztenciáját tette fel, amikor elvállalta a kampányfőnökséget, de sokat nem kockáztatott, mert tudta, hogy a párt bejut a parlamentbe.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Karácsony kampányfőnökként olyannyira fontosnak tartotta a pártfinanszírozás átláthatóságát, hogy a párt nyílt számlán mutatta be a kampánnyal kapcsolatos kiadásait és bevételeit. A kampányfőnök jelképesen újságírók előtt utalta el az LMP számlájáról az első összeget: 3,6 millió forintot egy nyomdának, ahol a szórólapjaikat készítik. A nyílt számlavezetés ellenére 2010 márciusában már gyakorlatilag üres pártkasszáról beszélt Karácsony, és a választókhoz fordult pénzért.

A politikus egyik vesszőparipája már a választások előtt is az oligarchák káros szerepe volt. Harcát akkor azzal kezdte, hogy azt állította: a Fidesz és a KDNP az oligarchák támogatására építi kampányát. A kormány megalakulása után pedig többször is számon kérte Orbán Viktort az oligarchák miatt. Emlékezetes megjegyzése volt, amikor egy láda sört ígért az LMP nevében annak, aki először megtalálja az MSZP programját. Karácsony Gergely ezt 2010 őszén ígérte, miután tízperces várakozás után, dolgavégezetlenül kellett elhagynia az MSZP Jókai utcai székházát, mert a szocialisták nem mutatták meg neki a programjukat. Karácsony azonban nem az a kampányfőnök, aki a háttérben megbújva mozgatja a szálakat. Ha kell, odaláncolja magát a Közgép elé, és beviteti magát a rendőrségre, vagy saját testével állja útját a Parlamentbe igyekvő kormánypárti képviselőknek.

Losonczy Pál - Jobbik

A 48 éves Losonczy Pál a budapesti gimnáziumi érettségi után vendéglátást és fényképészetet tanult. A saját bevallása szerint tradicionális nemzeti-konzervatív családból származó Losonczy elvált, egy fiúgyerek édesapja. Azt mondja, nem csoda, hogy a Jobbiknál kötött ki, mert családját az ötvenes években meghurcolták, kitelepítették, apját és nagyapját börtönbe zárták. Az 1998 óta politizáló Losonczy részt vett a Fidesz 2000-es kampányában, a választási vereség után barátaival létrehozta a Hír Tv-t, szabad idejében pedig a Perfect Name zenekarban veri a billentyűt. A reklámszakember 2009-ben csatlakozott a Jobbikhoz, kommunikációs igazgató és a józsefvárosi szervezet elnöke lett. Jelenleg nem ő tölti be a hivatalos kampányvezető posztját a pártban, a feladatot kisebb stábok látják el.

Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Az Indexnek azt mondta Demszky Gáborról, hogy azért nyert annyiszor főpolgármester-választást, mert a nők bírják, "egy semmitmondó, színtelen-szagtalan csávó vezette húsz évig ezt a várost". Losonczynak az sem tetszett, hogy idén nyáron Budapest adott otthont az EuroGames nevű melegolimpiának. Ahogy fogalmazott: Budapestet szemelték ki Kelet-Európa homoszexuális régiójának.

Ha úgy adódik, saját párttársait is nyilvánosan kritizálja. "Hülyeség volt, amit csinált, borzasztóan káros" - így kommentálta az [origo]-nak Zagyva György Gyula tavaly nyári akcióját, amikor Sziget Fesztiválra próbált bejutni.

Korábbban tévesen azt írtuk, hogy Zagyva a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom több tucat tagjával együtt jegyvásárlás nélkül próbált meg bejutni a Sziget Fesztiválra, hogy ott - egy korábban nem engedélyezett - demonstrációt kezdjenek. A demonstrációt ezzel szemben még a rendezvény előtt fél évvel bejelentették a szervezők, és azt a rendőrség engedélyezte. Zagyváék erre a rendezvényre akartak bejutni, amit a Sziget Fesztivál rendezői és a helyszínen lévő rendőrök megakadályoztak. Az érintettől és olvasóinktól elnézést kérünk a tévedésért.


Szigetvári Viktor - Együtt 2014


Szigetvári Viktor 34 éves, ő a Haza és Haladás Egyesület alelnöke. Bajnai Gordon az ő tanácsait követve készül kormányképes pozícióba irányítani a választási összefogást. Szigetvári rutinosnak számít a politikában, 2001-ben már az MSZP választási kampányának irányításában segédkezett, 2004 júniusában, miniszterelnökségének utolsó néhány hónapjában Medgyessy Péter kommunikációs tanácsadója lett. Gyurcsány Ferenc érkezésével megtarthatta ezt a pozíciót még egy évig. 2006-ban az MSZP felkészülését irányította a parlamenti és választási kampányra, majd Bajnai Gordon miniszterelnök személyes tanácsadója és kabinetfőnöke volt. Ezenkívül 2007 óta saját kommunikációs cége van, amely 2010 előtt számos állami megbízást kapott.

Forrás: MTI/Illyés Tibor

Szigetvári 2011-ben még tagadta, hogy Bajnai Gordon visszatérne a politikába, bár elismerte, hogy a Haza és Haladás szakpolitikai feladatokat lát el. Saját bevallása szerint személyes, de nem baráti a viszonya Bajnaival, akivel "nem szoktak politizálni". Szigetvári szerint le lehetne váltani a kormányt azzal a programmal, hogy "Orbán Viktor mondjon le!", de szerinte ezt nem szabad összemosni az ország gondjaival.

Szigetvári nincs könnyű helyzetben, hiszen Bajnai Gordon kemény támadásokat kap a kormánnyal stratégiai együttműködésben álló Civil Összefogástól, amely november elején 100 millió forintba kerülő lejárató kampányt indított Bajnai és Gyurcsány ellen. Szigetvári munkáját az is nehezítheti, hogy bár Bajnai jó üzleti kapcsolatokkal rendelkezik, a Haza és Haladás, valamint az Együtt 2014 egyelőre nem dúskál a pénzben, illetve szervezeti háttere is gyengébb, mint a jelenlegi parlamenti pártoké (kivéve talán az LMP-t). Ezek nélkül pedig nehéz igazán sikeres kampányt folytatni.

Ron Werber - MSZP

Az MSZP tanácsadójaként decemberben visszatérő Ron Werber izraeli kommunikációs és kampányszakértő a 2002-es parlamenti választások előtt tűnt fel először az MSZP mellett, amikor Medgyessy Péter kampányát segítette tanácsadóként. Elismert nemzetközi PR-cége van, amely a honlapján azzal dicsekszik, hogy még a tekintélyes brit gazdasági lap, az Economist is PR-Supremónak, kiemelkedő PR-osnak nevezte. Werberről a 2002-es választások után honlapja szerint Kovács László azt mondta, hogy nélküle a szocialisták "nem nyerhettek volna".

Werber többek között azt vallotta, hogy az utcára kell vinni a választási kampányt. A szakember nem hisz a média átütő erejében: 2004-ben a Zsigmond Király Főiskolán egy konferencián arról beszélt, hogy a pártok akkor érhetnek el nagyobb sikereket, ha találkoznak a választókkal, és nem hirdetéseken vagy újságcikkeken keresztül akarják megnyerni őket. "Egy-egy választást nem az dönt el, kit szeret a média" - mondta.

Forrás: Northfoto/Mark H. Milstein

2002-ben nyíltan felvállalta, hogy a negatív kampány működhet. Azt mondta, különbséget kell tenni a negatív kampány és a politikai ellenfél szisztematikus démonizálása között, és előbbi, az ellenfél hibáinak tényekkel, számokkal való bemutatása még belefér a politikai fegyvertárába. 2003-ban azt nyilatkozta, hogy szerinte a hazaárulózás és egyéb túlzó lejáratások lassan eltűnnek a magyar közéletből, és a magyarországi politikai kampányok "egyre inkább intellektuális konfrontációvá válnak majd".

Az izraeli szakember a 2002-es győzelem után 2004-ben visszatért az MSZP-hez tanácsadóként, bár a párttal való viszonya nem volt konfliktusoktól mentes, stratégiai kérdések miatt előfordult, hogy összekülönbözött a pártvezetéssel. Az elmúlt évtizedben azonban nem csak magyar kampányokat igazgat, bár referenciái, kliensei között előkelő helyen szerepel Medgyessy Péter és Szili Katalin is. Ő irányította ugyanakkor többek között Ion Iliescu román elnök és Adrian Nastase román miniszterelnök kampányát, Sorin Oprescu bukaresti főpolgármester, Algirdas Brazauskas litván miniszterelnök, valamint Kalonzo Musyoka kenyai elnökhelyettes kampányát is.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!