Negyven diák állította le az oktatást az ELTE-n

Vágólapra másolva!
Az egyetemet érintő pénzelvonás miatt az ELTE Múzeum körúti épületében mintegy negyven hallgató leállította az oktatást több teremben. A diákok ezután fórumot és blokádot hirdettek meg az egyetemen.
Vágólapra másolva!

A hallgatók azt kérték az előadásokon részt vevő diákoktól, hogy vegyenek részt egy fórumon. A tiltakozó hallgatók szerint a bölcsészkartól jelentős összeget vontak el, és ez veszélyezteti a kar működését. A diákok szinte minden előadást leállítottak az ELTE BTK-n, a Hvg.hu szerint a hallgatók kisebb vitába keveredtek a rektorral. A diákok ezután fórumot tartottak, ahol a 120-130 fősre duzzadt hallgatóság arra jutott, hogy egész napos blokádot hirdetnek az egyetemen.

A diákok szórólapokkal próbálnak újabb ellenállókat csalogatni, a "Mire jó a blokád?" kérdésre azt a választ adják: "Az ellenállás és a nyomásgyakorlás központja, bázisa. A hallgatók az aktuálpolitika által indokolt helyzetben átveszik, visszaveszik az épület irányítását". A diákok délutánra a Deák térre szerveztek tüntetést.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!