Az elmúlt két évben minden magyar cég legalább egyszer szembesült azzal, hogy valamelyik partnere fizetésképtelenné vált. Az okozott bevételkiesés általában nem haladja meg a cég forgalmának 10 százalékát.
Az adósságspirálba jutott cégek megmentésével foglalkozó Reconcept ügyfelei körében végzett felmérésben a cégek 70 százaléka nyilatkozott úgy, hogy üzletfeleik tizede vagy annál kevesebb dőlt be, a többiek viszont partnereik 10 és 30 százaléka közé tették ezt az arányt. Nem meglepő, hogy a válság kibontakozásának két évében, 2009–2010-ben rosszabb volt a helyzet: a vállalatok 15 százalékának kellett azt elszenvednie, hogy megrendelőik 30-60 százaléka nem tudta kiegyenlíteni számláit, míg a többségnek 10 százaléknál kevesebb fizetésképtelen vevővel volt dolga.
A rosszul járt üzleti partnerek száma arányosan nő a megkérdezett cégek kapcsolati hálójának nagyságával. A legtöbb bedőlt partnerrel a 700–1000 másik vállalkozással dolgozó, például teszteléssel vagy gépjárműjavítással foglalkozó cég találkozik.
A megkérdezettek nem optimisták, mindannyian továbbra is arra számítanak, hogy vásárlóik közül néhány fizetésképtelenné válik 2014-ben, a többség 10 százalék alá várja arányukat.