A befektetők mindenesetre pozitívan fogadták a megjelenteket, hiszen a tegnapi 5 százalékos bővülés után ma is jókora emelkedést mutat a bankpapír. Két nap alatt így már közel 10 százalékos pluszban is járt az árfolyama, ezzel pedig nem hogy a meghatározó jelentőségű 200 napos mozgóátlagról sikerült elpattannia, de még a markáns 28 eurós ellenállását is megérintette. Amióta 2012 márciusában letörte ezt a szintet, azóta gyakorlatilag tartósan nem tudott felette megragadni a Raiffeisen. Ez egyelőre most sem sikerült elsőre, hiszen az árfolyam napon belül visszakorrigált.
Ráadásul nem ez az egyetlen gondja a Raiffeisennek, hiszen éppen a jelenlegi szinteken halad át a 2011 óta tartó csökkenő trendvonal is, aminek legyűrése igen nagy feladatnak ígérkezik. Persze, ha sikerülne, akkor az óriási fegyverténynek számítana. Első lépésben akár újra belekóstolhatna a 30 eurós szintekbe az árfolyam.
Bár a hazai sajtó elsősorban a Raiffesentől zengett, az Erstét sem kell félteni, elég csak az árfolyamgrafikonját megvizsgálni. A másik osztrák nagybank részvénye is hasonló utat járt be, mint versenytársa, hiszen a 10 százalékos plusz két nap alatt neki is összejött. Ennek köszönhetően pedig a 26,4 eurós akadályán is túljutott a papír, huzamosabb ideig pedig 2011 augusztusában tartózkodott ilyen magasságokban tartósan.
Ha pedig kitart a lendülete, akkor az Erste is könnyedén belekóstolhat a 30 eurós szintekbe. Sőt, akár a 38,5 euró is elérhetőnek tűnik az optimista forgatókönyv szerint.