Nem sokkal a Mazsihisz rendezvénye után a baloldal is megemlékezést tartott szerdán este a német megszállás 70. évfordulóján. A Szabadság téri fáklyás megemlékezés egyben tüntetés is volt a szobor ellen, amelyet a kormány szeretne felállítani a téren.
A színpadot éppen azon a helyen állították fel, ahol az emlékmű a kormány bejelentése szerint májusig felépül, és nagyjából ezren gyűltek össze, hogy tiltakozzanak a "történelmet meghamisító, gyalázatos" szobor ellen. A jelzőket azok a baloldali politikusok aggatták az emlékműre, akik eljöttek, és felszólaltak az eseményen.
A Kormányváltás öt pártja öt politikust delegált a rendezvényre, és a beszédekből úgy tűnt, hogy az MSZP-Együtt-DK-PM-MLP felszólalói előtte nem egyeztettek hosszabban a beszédek tartalmáról, lényegében ugyanis mindannyian ugyanazt ismételgették, amit Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt a helyszínen felolvasott levelében összefoglalt: a szobor szerintük meghamisítja a történelmet (az emlékmű szerintük azt üzeni, hogy a magyarok ártatlanok voltak a zsidók elhurcolásában, erről csak az országot megszálló németek tehetnek), és ha április 6-án nyer a baloldal, akkor nem épül meg. Összeszedtük, melyik politikus, hogyan fogalmazta ezt meg – a felszólalások sorrendjében:
"Az istenhittel összeférhetetlen a szobor, amely összemossa a meggyilkoltakat a gyilkosokkal." Szerinte ez a kormány hamis prófétákból áll, és "április 6-án arról döntünk, hogy farizeusokra vagy tisztességes, becsületes politikára szavazunk".
"Orbán Viktor meg akarja gyalázni ezt a teret, ez lesz Budapest szégyenfoltja, de mi nem kérünk a gyalázatos, történelemhamisító emlékműből." (A közönség csak ennél pontnál kezdett lelkesen skandálni a tüntetés alatt: "nem kérünk, nem kérünk".) Szerinte Tarlós Istvánnak is itt lenne a helye az első sorban, de mivel nincs itt, ezért le kell váltani. Horváth szerint először április 6-án győznek, aztán ősszel legyőzi Tarlóst.
"Olyan korszakot, amelyben a történelmet meghamisítják, az egyet nem értőket megfenyegetik, megértünk többször is. 56-ot például ellenforradalomnak kellett nevezni." Fodor szerint nem szabad hagyni, hogy a Fidesz ezzel a szoborral meghamisítsa a történelmet, győznie kell a Kormányváltásnak.
"Orbán Viktoron kívül mindenki tudja, hogy a magyar adminisztráció hogyan működött együtt a németekkel, hogy Radnótit nem a németek lőtték le, hanem a magyarok." Karácsony szerint nem szabad a jövő generációinak hazudni ezzel a szoborral, és el kell mesélni nyíltan a rémségeket, amelyek 70 évvel ezelőtt történtek.
"A szembenézés terén nehéz helyzetben vagyunk, de ez a kormány kísérletet sem tesz rá, gyáván elmenekül, és meghamisítja a történelmet." Szelényi szerint "hamis múltat" épít a kormány, és a szoborral, az "orbáni emlékművel világbotrányt keltve sunnyogja el a megemlékezést". Szelényi is elmondta, hogy április 6-án a Kormányváltásra kell szavazni, hogy ne álljon fel az emlékmű.