Egybegyúrná a nagy budapesti egyetemeket Orbán Viktor – írja a Figyelő. A lap szerint ugyan kormányzati döntés még nincs a felsőoktatási struktúra átalakításáról, de a miniszterelnök azt szeretné, hogy a magyar felsőoktatás teljesítménye láthatóvá váljon nemzetközi téren. Ez ugyanakkor önállóan egy magyar egyetemnek sem sikerülhet, ezért összevonhatnák a budapesti egyetemeket, köztük az ELTE-t, a BME-t és a SOTE-t. Így lenne esély felkerülni a nagy nemzetközi egyetemi rangsorok élmezőnyébe.
A Figyelő értesülései szerint nem kizárt, hogy az egyetemeket szakterületenként integrálják, külön az orvosi, a műszaki, a bölcsész- és társadalomtudományi, a közgazdasági és az agrár képzőhelyeket, függetlenül attól, hogy földrajzilag hol működnek.
Felmerült a Corvinus Egyetem szétdarabolása is, a Figyelő szerint a kertészeti, az élelmiszer-tudományi és a tájépítészeti kart a Szent István Egyetemhez, míg a társadalomtudományit a Nemzeti Közszolgálati Egyetemhez csatolnák. Ezzel a Corvinus megszűnne önálló egyetemként létezni, ehhez ugyanis minimum három önálló karra van szükség. A lap megkereste Rostoványi Zsolt rektort, aki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter egy két évvel ezelőtti nyilatkozatát idézte, amikor a miniszter megígérte, hogy az egyetem megmarad.