Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár, Leonardo DiCaprio színész és Al Gore volt amerikai elnökjelölt (Nobel-békedíjas környezetvédő-politikus). Csak néhány azok közül, akik a New York-i ENSZ-klímacsúcson arra figyelmeztették a világ vezetőit: kevés az idő arra, hogy drasztikusan csökkentsük a szén-dioxid-kibocsátást, ha nem akarunk visszafordíthatatlan folyamatokat okozni a bolygón.
Ezt nyomatékosítandó százhuszonöt országból gyűltek össze vezető politikusok, hogy a jövő évi párizsi klímaváltozási konferencia előtt (a francia fővárosban, közvetve belátva a kiotói egyezmény bukását, újabb átfogó egyezségre szeretnének jutni a világ vezetői) valamiféle előzetes konszenzust teremtsenek. Annyit sikerült elérniük, hogy Kelet- és Dél-Afrika, valamint néhány apróbb szigetállam számára a fosszilis energiától való függés csökkentését segítő irányelveket határoztak meg, és persze történtek gáláns felajánlások a fejődő országokat célzottan segítő Zöld Klíma Alapba is. Franciaország például 1 milliárd dollárt.
Ettől még nyugodtan állítható, hogy a rég nem látott tömegeket megmozgató csúcs megint nem szólt másról, mint hogy mindenki demonstrálta az elkötelezettségét,
össznépi megállapodás viszont nem született.
A legnagyobb szennyezők – Kína, Egyesült Államok, India – továbbra sem csatlakoznak semmilyen közös platformhoz. Barack Obama annyit ugyan elmondott, hogy „Amerika felismerte, milyen szerepe van/volt a jelenlegi helyzet kialakulásában”, de szerinte az elfogadandó közös irányelveknek „ambiciózusaknak és rugalmasaknak kell lenniük” – e két jelző együtt több mint árulkodó, pláne, hogy a fejlődő országoknak is visszadobta a labdát, mondván, vállaljanak felelősséget a saját kibocsátásaikért. Amerika persze kész felajánlani ehhez minden segítséget.
A várva várt kínai bejelentésből annyi lett, hogy Peking a 2005-ös szinthez képest mintegy 40 százalékkal kevesebb károsanyag-kibocsátást vállalt 2020-ig, de - az elmúlt évek trendjeit figyelve - ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen.
Már a logisztika eldöntött mindent
Az Origo helyszíni tapasztalatai szerint az lett volna a csoda, ha sikerül valamilyen áttörést elérni. Százhuszonöt felszólalást egy napra tenni annyira értelmetlen, hogy ezt már a szervezők is belátták: háromfelé osztották a diplomáciai fontosságokat, ráadásul elég ad hoc módon, kevéssé ügyelve arra, hogy egy-egy térség – például az EU – egy terembe kerüljön. Pedig a huszonnyolcaknak jó alkalom lett volna arra, hogy közeledjenek az álláspontjaik: a kelet-európai országok (köztük Magyarország) ugyanis nem hajlandók elfogadni azt a logikát, amely tiszta lappal indítana minden tagállamot, és figyelmen kívül hagyná a szén-dioxid-kibocsátás visszaszorításáért tett eddigi erőfeszítések közötti jelentős eltéréseket. New York után tehát maradt a remény, hogy jövőre, Párizsban már tényleg elérnek valamit.Legalábbis ezt hangoztatta a köztársasági elnök. Áder János szerint mi már teljesítettük azt a célt, amit mások még csak meg akarnak fogalmazni: az elmúlt 25 évben 40 százalékkal csökkentettük a szén-dioxid-kibocsátást, miközben a gazdaság és a GDP bővült. Az államfő szerint miközben világszerte egyre gyakoribbak a természeti katasztrófák – ezekből Magyarország vagy a balkáni államok a közelmúltban is részesültek –, az utóbbi évtizedek klímacsúcsain megfogalmazott deklarációk ellenére mégis csaknem egyharmadával nőtt a levegő szén-dioxid-koncentrációja, ezért a „felelőtlenség évtizedei után a felelősség évtizedei kell, hogy következzenek”.
De még ha így is lesz, vagyis az világ országai gyors és jelentős csökkentésben állapodnának meg, a jelenlegi károsítás következményei még hosszú ideig éreztetni fogják hatásaikat – figyelmeztetett Áder, aki ezekről az Origónak adott hétfői interjújában is beszélt.