Ők a választás legnagyobb vesztesei és nyertesei

önkormányzati választás 2014. 
Urnabontás
Budapest, 2014. október 12. Urnabontás az 5. kerületi Sütő utcában, a Deák Téri Evangélikus Gimnáziumban kialakított 9. számú szavazókörben az önkormányzati választáson 2014. október 12-én. MTI fotó: Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
Csúfos vereségre, váratlan bukásra éppúgy volt példa a baloldalon, mint a jobboldalon a vasárnapi választáson. Az Origo összegyűjtötte az önkormányzati voksolás legnagyobb veszteseit, nyerteseit és a meglepetéseredményeit is. Ön is szavazhat, melyik volt a legnagyobb vereség.
Vágólapra másolva!

Elvesztette a Fidesz Siófokot

A 2014-es önkormányzati választás egyik legnagyobb negatív meglepetése Siófokon érte a Fideszt. Balázs Árpád 1994 óta vezette a Balaton fővárosát, míg most 62:35 arányban maradt alul Lengyel Róbert független jelölttel szemben, akit hallgatólagosan a baloldal és a Jobbik is támogatott. Siófok példája teljesen mértékben hasonló ahhoz, ami 2010-ben Esztergomban történt.

Siófokon most egy körzet kivételével mindent a kormánypárt nyert, ráadásul Balázs Árpád még kompenzációs listáról sem fog bekerülni. A megyei listás szavazást is a Fidesz–KDNP nyerte Siófokon. Ennek alapján egyértelműnek tűnik, hogy a kormánypárti hívek egy jelentős része is Lengyel Róbertre voksolt, akire meglehetősen nehéz öt év vár majd a Fidesz-többségű közgyűlésben.

Nagy bukták a jobboldalon

A nagy fideszes vereségek közé sorolható Devecser is, ahol az iszapkatasztrófát követően a település jelentős részét újjáépítették. Ennek ellenére Ferenczi Gábor, a Jobbik jelöltje simán legyőzte az eddigi polgármestert, a Fidesz–KDNP-s Toldi Tamást.

Kozmann György kajak-kenus olimpiai bajnok is hatalmast bukott Pakson. A Fidesz–KDNP polgármester-aspiránsa 78:22 arányban kapott ki Süli Jánostól. Kozmann a képviselő-testületben egyedüliként fogja képviselni a kormánypártot. Paksot 2002–2014 között Hajdú János fideszes politikus vezette.

Kozmann György paksi fideszes polgármesterjelölt Fotó: Bielik István - Origo

Felsőregmecen Gergely Zoltánnak, a Fidesz jelöltjének 176 szavazatból 9-et sikerült elhoznia a polgármester-választáson, ez 5,1 százalékos eredmény, ennél rosszabbul sehol nem teljesített a párt.

Szeged bevehetetlen a jobboldalnak

Nem mintha esélyesnek tűnt volna Szegeden a Fidesz–KDNP polgármesterjelöltje, Kothencz János, de meglepetésre sokkal rosszabb eredményt ért el, mint négy éve a kormánypártok jelöltje.

A Fidesz jelöltje a korábbi 46-tal szemben most vasárnap csak a szavazatok 36,88 százalékát tudta összeszedni, míg Botka 52 százalékról 58-ra növelte előnyét, így kezdi negyedik polgármesteri ciklusát. Kothencz szerint ez súlyos kritika a Fidesznek, Botka pedig úgy vélte, ez több mint csoda. Az előző négy évben Szegeden fideszes többség volt, míg most a baloldali pártok rendelkeznek a mandátumok több mint felével.

Botka László megőrizte polgármesteri címét Szegeden Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Bodnár üzenete „nem jött át”

Noha Budapest-szerte 101 plakáton üzente Fodor Gábor liberális pártja, az MLP, hogy főpolgármester-jelöltjük, Bodnár Zoltán „A komoly ellenzéki”, úgy tűnik, a választók mégsem vették komolyan. A bankár csak a szavazatok 2,1 százalékát tudta megszerezni, ami mindössze 12 461 voks.

A közvélemény-kutatási adatoknak megfelelő, a párt által vártnál azonban rosszabb eredmény miatt – hivatalosan legalábbis – mégsem bánkódtak Fodorék. A pártelnök szerint legalább „erre lehet építeni”, és 2018-ra ezt 5 százalék fölé tornásznák.

Bodnár Zoltán és Fodor Gábor a választás estéjén: előre ivott a medve bőrére? Fotó:Dudás Szabolcs - Origo

Kikaptak a nagy öregek

Gegesy Ferenc Ferencvárosban, Ipkovich György Szombathelyen, Molnár Gyula Újbudán, míg Walter Dezső Sopronban próbálkozott a nagy visszatéréssel. Mindannyian megszorították ugyan fideszes ellenfelüket, de kudarcuk könnyen politikai pályájuk végét jelentheti – vetette fel a Mandiner.

Hadházy Ákos, a trafikpályázatok miatt a Fideszből távozó politikus hiába szerzett 40,81 százalékot Szekszárdon LMP-s polgármesterjelöltként, ezzel csak második lett, és a testületbe sem kerül be, mivel a helyi megállapodás szerint az LMP nem indított képviselőjelölteket a városban – tette hozzá a blog.

Hadházy Ákos, a Lehet Más a Politika szekszárdi polgármesterjelöltje Forrás: MTI/Soós Lajos

Juhász nem állt olyan jól, mint gondolta

Bár a baloldali pártok jelöltje, a Milla-mozgalom atyja úgy érezte, kifejezetten jók az esélyei, a választás eredménye rácáfolt erre. A közelében sem volt annak, hogy megszorongassa a Fidesz–KDNP polgármesterjelöltjét az V. kerületben, pedig Szentgyörgyvölgyi Péter politikusként nem volt ismert, és lakásbotránya sem tehetett jót a népszerűségének. Mégis 54 százalékkal győzött, Juhász pedig csak 30 százalékot ért el.

Juhász Péter V. kerületi polgármesterjelölt Fotó: Szabó Gábor - Origo

Folytatódhat a köcsögmentesítő program

Bár a XIII. kerületben az MSZP elsöprő győzelmet aratott, de a velük szemben induló Együtt–PM–DK–MoMa-szövetség csupán egy mandátumot tudott szerezni, így frakciója az összefogásban részt vevő egyik pártnak sem lesz. Kispesten is mindent megpróbált a Fidesz, hogy elhódítsa a városvezetést, de Gajda Péter, az MSZP jelöltje simán győzött, ráadásul a testületben is többsége lesz.

A Baranya megyei Cserdiben két Bogdán László indult, de végül hat szavazattal a jelenlegi településvezető maradt a helyén. Bogdánhoz kötődik az úgynevezett „köcsögmentesítő program”, amikor a település vezetője elvitte a roma fiatalokat a pécsi börtönbe, hogy ezzel is elrettentse, visszatartsa őket a bűnözéstől.

Tétényi Évát felőrölte az állóháború

Felőrölte Tétényi Éva népszerűségét a kormánypárti többségű képviselő-testülettel folytatott négyéves állóháború Esztergomban. Míg 2010-ben csúfos vereséget szenvedett tőle Meggyes Tamás addigi fideszes polgármester – kétharmaddal verte meg –, addig most vasárnap Tétényi veszített. A Fidesz „visszafoglalta” Esztergomot: szintén női polgármesterjelöltje, Romanek Etelka 46,8 százalékot szerzett, Tétényi pedig csak 43,3-at, a különbség mintegy félezer szavazat volt.

Esztergomban csak egy ciklusig tartott a választók bizalma Tétényi Évában Forrás: Bakó Gábor, Interspect Kft.

Elbukott a celebválogatott

Hiába indította a Fidesz–KDNP az egykori szépségkirálynőt a főváros XIII. kerületében képviselőjelöltként, Bálint Antónia csupán a voksok 18 százalékát tudta megszerezni abban a körzetben, ahol a szocialista jelölt több mint 60 százalékkal győzött.

Bálint Antónia szavazás közben szelfizett Forrás: Facebook/Bálint Antónia rajongói oldala

Ha nem is ilyen arányban, de megverte kormánypárti vetélytársa a XII. kerületben képviselőjelöltként a baloldal támogatásával indult Vágó Istvánt. A televíziós kvízmester 20 százalék különbséggel lett a második.

Szintén rosszul szerepelt a II. kerületben képviselőjelöltként az Együtt színeiben indult Rékasi Eszter. Rékasi Károly és Détár Enikő lánya alig több, mint 5 százalékos eredményt ért el, és 130 voksot kapott, ezzel pedig a negyedik helyen végzett a körzetben.

Szavazzon!

Ön szerint melyik volt a választás legnagyobb buktája?

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!