Navracsics Tibor szerint az internet felhasználásának, terjedésének akadálytalannak kell lennie. A november 1-jén hivatalba lépő új Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa hozzátette azt is, hogy a távközlési adó bevezetése nincs hatással az internet akadálytalan terjedésére. Az ATV Egyenes beszéd című műsorában elmondta azt is, hogy nem akar állást foglalni ebben az ügyben, inkább megvárná a törvényt.
"Nem dolgom, hogy igazságot tegyek a magyar belpolitika ügyeiben" - mondta Navracsics Tibor. Közölte azt is, hogy miniszterként sem szívesen véleményezett olyan törvényjavaslatokat, amelyeket még nem fogadott el a parlament. A demonstráció az ATV műsorával egyidőben volt. Az tüntetésről azt mondta, hogy ez is jól mutatja, hogy egy polgári demokrácia vitáit láthatjuk.
Nyilván hosszú vita lesz a törvény elfogadásáig - ezt is mondta Navracsics Tibor. Az uniós biztos szerint az Európai Bizottsághoz is több megkeresés érkezik majd. Utalva arra, hogy Neelie Kroes illetékes EU-biztos szóvivő élesen bírálta az internetadó tervét azt mondta, hogy egy meglehetősen szokatlan formájú minősítés már történt. Ugyanakkor hozzátette, "egy el nem fogadott törvénnyel kapcsolatban eddig az Európai Bizottság sem nagyon nyilvánított még véleményt", nemcsak Magyarország, hanem más tagállamok esetében sem. Arra a kérdésre, hogy kormánytagként támogatná-e a bevezetését, kitérő választ adott.