Sportlap közölte a paralimpiát leszóló levelet

Andrea Eskau, Paralimpia
Vágólapra másolva!
Válaszra sem méltó az az olvasói levél, amit a Sport Plusz közölt - mondta az Origónak Gömöri Zsolt, Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke. A levélíró szerint púp a hátunkon a paralimpia, amit semmiképp nem lenne szabad az olimpia megrendezéséhez kötni. Szabadkozik a lap főszerkesztője, Bocsák Miklós is.
Vágólapra másolva!

Felesleges púpnak nevezte a Sport Plusz egyik olvasója a paralimpia megrendezését, sértve a fogyatékkal élő sportolókat is.

Gyógypedagógiai történés

" ...Majdnem elfelejtettem, hogy az olimpiával együtt kötelező megrendezni a paralimpiát is. Ez az a púp a hátunkon, amely mindenhol eddig teljes érdektelenségbe fulladt. Én Juvenalissal tartok. Ép testben, ép lélek. Minden egyéb mozgás egészségügyi, gyógypedagógiai történés, aminek nem lenne szabad, hogy köze legyen az olimpiához." - jelentette ki Molnár Ferenc, a levél szerzője a Minden, amit a nyomdafesték elbír című rovatban. A lap online rovatában nem ugyanakkoor nem szerepel a véleménynyilvánítás.

A paralimpiát leszóló olvasói levelet közölt a Sport Plusz rovata Forrás: Facebook

Baromságok mindig vannak

Az Origó megkérdezte a lap főszerkesztőjét is, miért közölték ezt a vitatható véleménynyilvánítást. "A rovat már 26 éve működik, hatalmas baromságok is megjelennek benne, nem lehet értékes minden olvasói vélemény" - mondta Bocsák Miklós, hozzátéve, természetesen nem ért egyet a levél tartalmával, és következő számukban elnézést kérnek az olvasó nevében is.

Sors lekörözné Spitzet

„Ez az olvasói levél annyira öv alatti és sértő, hogy válaszolni sem szeretnénk rá, félek, hogy csak hasonló stílusban sikerülne" - válaszolt Origónak Gömöri Zsolt.

A világ harmadik legnagyobb sporteseményének számít az olimpiák végén megrendezett paralimpia Forrás: Toyota.hu

A Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke emlékeztetett, a paralimpia ma a világ 3. legnagyobb volumenű sportrendezvénye: a 2012-es londoni paralimpián 162 ország 4200 sportolója vett részt rajta, világszerte négymilliárdan követték figyelemmel, a BBC pedig napi 16 órában közvetítette az eseményt. „Ami pedig a teljesítményt illeti, a paralimpiai úszóbajnok Sors Tamás gyorsabban úszik, mint a 70-es évek úszófenoménje Mark Spitz - tette hozzá Gömöri Zsolt.

Bénultak Világjátékai

A paralimpiát csak 1988-ban, a koreai sportesemény során nevezték ezen a néven, korábban Bénultak Világjátékainak vagy a Fogyatékos Olimpiájának hívták. A rendezvény közel 70 éves múltra tekinthet vissza, először a kerekes székesek tartottak versenyt, 1948-ban. A hatvanas évektől rendszeressé aztán váltak a Fogyatékos Olimpiák, amiket párhuzamosan tartottak meg az épek olimpiájával, a két rendezvényt pedig 1992-ben kötötték össze.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!