Az "Alternatív út" nevet viselő szervezet által előre bejelentett megmozdulást rendkívüli biztonsági intézkedések kísérték. A belvárosban több száz rendőr, köztük rohamrendőrök felügyelték a rendet.
Csak egy kisebb incidens történt: a rendőrök letartóztatták azt a tüntetőt, aki házilag összebarkácsolt könnygázgránátot próbált dobni az elnöki palota előtt összegyűlt, rendőrségi kordonnal elkerített néhány tucat ellentüntető közé.
A megmozdulás résztvevői főként fiatalok, számuk néhány ezerre tehető. A Szlovák Nemzeti Felkelés Terét félig megtöltő tömeg előtt sok szónoklat hangzott el, beszédet mondott többek között a szlovák sajtó által szélsőjobboldalinak nevezett Szlovák Megújhodási Mozgalom vezetője, Marián Kotleba besztercebányai megyeelnök is.
A szónokok kivétel nélkül
a menekültek Európába való beáramlását és a "kontinenst elárasztó iszlámot" ostorozták,
helyenként durva kritikával illetve az EU vezetését, valamint a menekültkvóták bevezetését támogató szlovákiai EP-képviselőket.