Az afganisztáni tálibok összehangolt támadást indítottak a kabuli parlament ellen. Egy rendőrparancsnok szerint a támadók egyidejűleg négy pokolgépet robbantottak fel az épület előtt, majd fegyverekkel behatoltak az épületbe.
A BBC tudósítása szerint a tálibok az új védelmi miniszter beiktatásának időpontjára időzítették a támadást. Az első pokolgép akkor robbant fel, amikor a politikust bemutatták a képviselőknek.
A televíziók élőben közvetítették a beiktatást, a felvételeken az is látszódott, ahogy a képviselők menekülni kezdtek az épületből. A közösségi oldalakra posztolt fotókon füst szivárgott az épületből.
Az őröknek végül sikerült visszaverniük az ostromot, a támadó hat tálib fegyveres egy épülőfélben lévő közeli házban húzta meg magát. A rendőrség körbevette ezt a félkész épületet, majd mindegyik támadót megölte a Reuters hírügynökség jelentése szerint.
A belügyminisztériumi szóvivő azt mondta: minden parlamenti képviselő sértetlen, viszont 18 civil megsebesült az utcán, köztük két nő és két gyerek.
A tálibok már korábban is követtek el hasonló, összehangolt támadást kormányzati célpontok ellen. Néhány hete a külföldiek által kedvelt Heetal szállodára nyitottak tüzet, akkor a biztonsági erők négy támadóval végeztek.