Újra lecsapott Repülős Gizi

repülős
Vágólapra másolva!
Ismét akcióba lépett a kilencvenedik évében járó Repülős Gizi. Az idős asszony ezúttal a Győr-Moson-Sopron megyei Kónyban próbált ellopni hetvenezer forintot. 
Vágólapra másolva!

Egy kónyi házba surrant be és vitt el hetvenezer forintot hétfőn késő délelőtt a jól ismert tolvajnő, Repülős Gizi. A most 89 éves asszony a konyhaszekrényben lévő pénztárcából vette ki a pénzt, majd távozott a lakásból.

Repülős Gizi már sokszor állt bíróság előtt (korábbi felvétel)


Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

A szomszéd felfigyelt rá, és megkérdezte, hogy mit csinál. Repülős Gizi nem jött zavarba, útbaigazítást kért, és elsietett. A szomszéd értesítette a ház tulajdonosát, aki észrevette, hogy eltűnt a pénze. A tolvaj után mentek, és nem engedték el, amíg a rendőrök oda nem értek.

Az őrizetlenül hagyott pénztárca Forrás: Police.hu

Repülős Gizi ellen lopás miatt indult eljárás, szabadlábon védekezhet – mondták az Origónak a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságon.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!