Lopáson kapták a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom makói elnökét

Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szimpatizánsai tüntetnek a bevándorlás ellen a pesti Baross téren.
Fotó:Diudás Szabolcs
2015.07.10.
Vágólapra másolva!
Lopás miatt őrizetbe vették a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom egyik vezetőjét. T. Csaba azzal védekezett, hogy az egész csak poén volt.
Vágólapra másolva!

Lopáson kapták T. Csabát, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) makói elnökét - közölte az MTI. T. Csaba a HVIM országos vezetőségének is tagja volt, emellett a tavalyi választásokon a Jobbik képviselőjelöltjeként indult Makón.

Csak poén volt

A rendőrség közleménye szerint a férfi az ablakon át, egy állvány segítségével jutott be egy makói házba, amikor a ház gazdája tetten érte. Amikor kérdőre vonta, azzal védekezett, hogy "csak poén volt", és visszaadta az épp nála lévő serpenyőt. Később azonban feljelentést tettek ellene, mert a házból készpénz és Zsolnay porcelánok is hiányoztak. A makói HVIM-vezetőt vasárnap állították elő, a rendőrségen részben beismerte tettét.

Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szimpatizánsai tüntetnek a bevándorlás ellen a pesti Baross téren Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

Már volt büntetve

T. Csabát korábban garázdaság miatt ítélték el, 2011 decemberében pedig a Csongrád Megyei Bíróság jogerősen két év – végrehajtásában öt esztendőre felfüggesztett – börtönbüntetéssel sújtotta társtettesként elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt, az ítélet szerint egy kocsmánál ittasan kötekedni kezdett a rendőrökkel. A HVIM ekkor teljes mellszélességgel kiállt mellette, és koncepciós pert emlegettek.

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom legutóbb azzal vált ismertté, hogy tüntetést szerveztek a Keletihez a bevándorlás ellen, korábban a közbiztonságért és a "cigánybűnözés" ellen szerveztek vonulásokat. A Toroczkai László által alapított szervezet közel áll a Jobbikhoz, a párt alapítványa tavaly 38 millió forinttal támogatta a HVIM működését.

Migránsokat utaztatott a gárdakapitány

A múlt héten az Origo is beszámolt róla, hogy előállították egy másik radikális jobboldali szervezet, az Új Magyar Gárda volt vezetőjét, mert a gyanú szerint illegális bevándorlókat szállított. Kiss Róbert elismerte, hogy egyszer utaztatott szír menekülteket, de állítása szerint csak azért, hogy beépülhessen az embercsempészek közé.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!