Európa megújításért kiált, le kell zárni a liberális politika korszakát, és vissza kell térni a demokratikus Európához - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a vasárnapi Fidesz-kongresszuson. A kormányfő úgy fogalmazott:
az elmúlt 25 év egy nagy liberális korszak volt Európában,
voltak nagy pillanatai, mára azonban a liberális politika elvesztette vonzerejét, „kifulladt, lemerült", szembefordult a szabadsággal, ezért szembekerült az emberekkel, a demokráciával.
Az Európai Uniónak új szabályokra van szüksége, és a következő európai korszak vagy demokratikus lesz, vagy nem lesz - mondta Orbán Viktor.
Ez történt a Fidesz-kongresszuson
Az Origo percről percre közvetítette Orbán Viktor beszédét, valamint folyamatosan követtük a kongresszus eseményeit.Hétfőn a parlament elé kerül az a törvényjavaslat, amely alapján a következő négy évben a lakásépítés áfája 27-ről 5 százalékra csökken - jelentette be Orbán Viktor. Az újraválasztott pártelnök beszédében elmondta, a következő években a polgári berendezkedésért fognak dolgozni. Ennek fontos része a magyar családok támogatása, mert
nélkülük nincs erős és sikeres ország.
A cél, hogy minden család feje felett legyen saját fedél, ezért javasolják a lakásépítési áfa csökkentését is - közölte.
Orbán Viktor a célok között említette a teljes foglalkoztatottságot, valamint a nemzeti ipar fejlesztését, a magyar gazdák földhöz juttatását és a bürokrácia visszanyesését. Ezekből születik meg a következő néhány százezer munkahely - jelezte.
Közép-Európa legrégebbi, legnagyobb és legsikeresebb pártjának nevezte a Fideszt Orbán Viktor. "30 éve itt vagyunk (...), és a következő 30 évben is itt leszünk" - jelentette ki. Hiszünk Magyarországban és a magyarokban, hiszünk abban, hogy a magyarok bármilyen rossz helyzetből fel tudják emelni az országot - fogalmazott.
Mint mondta, a magyar nemzet se eltartója,
se eltartottja nem akar lenni más népeknek.
Csak erre lehetett építeni 2010-ben is, amikor egy csőd szélén álló országot bíztak a Fideszre a választók - hangsúlyozta Orbán Viktor, hozzátéve: azóta öt év eltelt, és ma Európa legbiztosabb pontja Magyarország.
Orbán Viktor kormányfő készen áll arra, hogy két év múlva - ha meglesz a bizalom - vezesse a Fideszt és szövetségeseit a választási kampányban, és győzelem esetén folytassa a munkát a kormány élén. A következő két év legfontosabb feladata az elnök számára, hogy felkészítse a Fideszt és szövetségeseit a választásra - rögzítette a miniszterelnök.
"Jó alelnököket kaptam ehhez a munkához,
olyanokat, akiket kemény fából faragtak, és tudják, mi a rend" – mondta Orbán Viktor. A miniszterelnök azt mondta: ezt a két évet nem levezetésnek szánja, hanem felkészülésnek.
"Két év múlva, ha meglesz a bizalom, készen állok arra, hogy vezesselek bennetek a választási kampányban, és arra is készen állok, ha győzünk, folytassam a munkát a kormány élén."
Korábban újraválasztották a Fidesz elnökének Orbán Viktort. A miniszterelnök az 1177 érvényes szavazatból 1174-et kapott. Orbán Viktor 2003 óta a Fidesz elnöke, korábban pedig 1993 és 2000 között is ő állt a párt élén.
A rendezvényen megválasztották a Fidesz négy alelnökét is. A küldöttek a Hungexpón újra bizalmat szavaztak Pelczné Gáll Ildikónak (1146 szavazat), a leköszönő alelnökök - Kósa Lajos, Lázár János és Pokorni Zoltán - helyére pedig Gulyás Gergelyt, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnökét (1162 szavazat), Kubatov Gábor pártigazgatót (1139 szavazat) és Németh Szilárd parlamenti frakcióvezető-helyettest (1136 szavazat) választották meg.
A kongresszuson korábban Kövér László a szervezetépítést, a 2018-as választásra felkészülést nevezte az új Fidesz-elnökség egyik legfontosabb feladatának. A házelnök szerint a Fidesznek - Kelet- és Közép-Európa legerősebb politikai közösségének - szembe kell néznie azzal, hogy ha nem akar az MSZP sorsára jutni, vagyis ha nem akarja nyugdíjasklubok hálózatává "aszalni" a szövetséget, akkor be kell vonnia a fiatalokat.
„Reális alternatívát felmutatni képes ellenzék nélkül önmagunkkal kell megküzdenünk" - fogalmazott, jelezve, hogy ebben a helyzetben
a "belső ellentétek" szükségképpen felnagyítódnak,
ami "a felelősségünket csak felerősíti". A belső ellentétekről annyit mondott, hogy soha nem tartottak igényt több bizalomra és megbecsülésre a választóktól, mint amennyit egymás iránt tanúsítanak a közösségen belül.
A Fidesznek nincs kormányzóképes alternatívája, ugyanakkor ennek ellenére sem dőlhet hátra - jelentette ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. A tárcavezető úgy fogalmazott, ne higgye senki, hogy lottó ötös lenne az ellenzék hiánya, hiszen az sokkal inkább kockázat, mivel tompítja a reflexeket, homályosítja az éleslátást, és "nincs jó hatással a polgári erkölcsökre sem".
Lázár János a korábbi kishitű, szervilizmusra építő hozzáállás megszüntetését, valamint az ország függetlenségének és szabadságának megvédését nevezte a legnagyobb kormányzati sikereknek, megjegyezte azonban, hogy a hatalommal járó káros mellékhatásoktól nem tudták mindig teljesen függetleníteni magukat. Példaként említette, hogy
a világukban sem mindig az érdemek szerint történt az előrelépés,
a miniszter úgy fogalmazott, "nem elég, ha fideszes vagy, jónak is kell lenned!".
Navracsics Tibor uniós biztos arról beszélt, ha befektetünk az oktatásba, sikeres lesz a gazdaságpolitika. Amilyen az oktatás, olyan a jövő társadalma, ezért ma az Európai Unióban az elsődleges feladat a befektetés az oktatásba - fogalmazott.
Jelezte, az EU biztonsága és jövője is függ attól, milyen lesz az oktatásunk. Az ágazat fejlesztésével Magyarország és az unió jövője is biztosabb lesz, mert egy szociálisan egységesebb társadalom nézhet szembe a kor kihívásaival - mondta.