Atomerős, duplakijelzős csúcsmobil érkezett hazánkba

lg v10 ces mobil
A minikijelzőn vannak a beállítások
Vágólapra másolva!
Bármelyik pillanatban elérhetővé válik hazánkban is az LG V10, a sokak által 2015 legjobb csúcsmobiljának minősített készülék. Pár perc erejére megfogdostuk az atomerős, duplakijelzős okostelefont.
Vágólapra másolva!

Januárban már kapható lesz hazánkban is az eddig Amerikában és Ázsiában elérhető LG V10, a dél-koreai cég októberben bemutatott csúcsmobilja. Ez a a V széria első tagja.

Az okostelefon két kijelzővel, két előlapi kamerával, és az LG G4-nél is több manuális beállítást kínáló kamera applikációval érkezik, a hifihangzásról nem is beszélve.

Számos külföldi kritika jellemezte úgy a V10-t, mint az eddigi legjobb okostelefon, "az igazi csúcsmobil".

Röviden a specifikáció:

Kijelző: 5,7 colos IPS QHD (2560x1440),
illetve 2,1 colos (160x1040)
Processzor: hatmagos Snapdragon 808
Memória: 4 gigabájt
Tárhely: 64 gigabájt, 2 terabájtig bővíthető
Akkumulátor:
3000 milliamperóra
Támogatás: wifi (2.4/5 GHz), LTE, NFC, Bluetooth
Ár: 680-700 dollár
(nálunk vélhetően ~250 ezer forint)

A V10 elsősorban az élményre gyúrt rá: 120 fokos látószöget biztosító dupla szelfikamera van az előlapon, ahol egy második minikijelző is helyet kapott - ez

hasonló, mint a Samsung ívelt telefonjainak széle.

Az apró kijelzővel az akkumulátort is kímélhetjük, hiszen Always-on módban csak a 2,1 colos felület aktív, az 5,7 colos nagy kijelző nem kapcsol be.

A másodlagos kijelzőn lezárt módban az időt, a töltösségi szintet, vakut, és az értesítéseket láthatjuk, feloldva pedig a kedvenc appok, és a kamerához, lejátszókhoz tartozó külön funkciók jelennek meg. Így például fotózásnál itt lesznek a beállítások, vagy a háttérben futó zenéhez a szüneteltetés, számok tekercseléséhez való gombok.

Mi is zavarba jöttünk mennyi beállítást rejtettek el a kamera applikációban.

Ugyan az LG G4-nél már megszoktuk, hogy fotózásnál manuálisan állíthatjuk a fényerőt, fókuszt, vagy záridőt, de most a videózáshoz is rengeteg lehetőséget adtak - akár a képfrissítést és képarányt, vagy a felbontást is állíthatjuk. Sőt, akár a 3 kamerával egyszerre rögzíthetjük a látottakat.

A minikijelzőn vannak a beállítások Forrás: Origo

A szerkesztővel egy videót készíthetünk több összevágásával, vagy 15 másodperces minifelvételt csinálhatunk egy hosszabb videóból, a program automatikusan kidobja a rossz minőségű, statikus részeket. Rögtön háttérzenét is adhatunk az alkotáshoz.

A hátlapi kamera 4K-felvételeket rögzít, ehhez 3 mikrofonnal szerelték fel a készüléket. Ezek érzékenységét is állíthatjuk, de akár egy pont felé is irányíthatjuk őket.

Rendkívül strapabíró a telefon, megfelel a katonai szabványoknak (MIL-STD-810G 516,6), azaz terepen is jól használható. Ütésálló házat kapott: dupla üvegborítású, Gorilla Glass 4 érintőkijelző, a széleken a luxusórákban használt rozsdamentes acélkerettel.

Az AndroidAuthority már azt is letesztelte, mit bír az okostelefon: különböző helyzetekben, magasságokból, és felületre ejtették le a V10-et. Bár a kijelző a jobb felső sarokban berepedt, és több karcolást is begyűjtött a mobil, az továbbra is használható maradt.

Alapvetően kényelmes kézbe venni a telefont. A hátulján lévő szilikon felület nem csak nehezen kopik, de jó tapadást is biztosít. A trendnek megfelelően itt kapott helyet az ujjelnyomatolvasó is a lencse alatt.

A 3000 milliamperórás akkumulátor kibírja az egynapos átlagos használatot, de gyorstöltéssel (Quick Charge 2.0) 40 perc alatt tudjuk nulláról 50 százalékra feltölteni.

Az LG V10 Android 5.1.1 operációs rendszerrel érkezik, fekete, fehér, bézs, világoskék és sötétkék színben lesz kapható. Az ára külföldön 680-700 dollár körül alakult, így vélhetően hazánkban is legalább 200 ezer forintot fog kóstálni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!