Orbán szóvivője: Megszülettek a döntések

Orbán évértékelő
Évértékelő beszédet mond Orbán Viktor kormányfő Budapesten, a Várkert Bazárban.
A kormányfő, a Fidesz elnöke 1999 óta minden év elején értékeli az elmúlt időszak eseményeit. Az idei a tizennyolcadik évértékelője.
2016.02.28.
Balog Zoltán,
Orbán évértékelő Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, a Várkert Bazárban. A kormányfő, a Fidesz elnöke 1999 óta minden év elején értékeli az elmúlt időszak eseményeit. Az idei a tizennyolcadik évértékelője. 2016.02.28.
Vágólapra másolva!
Egyelőre nem világos, lett-e bármilyen következménye annak, hogy több kormánytag és Fidesz-frakciótag is szembement Orbán Viktor utasításával, miszerint egységesen támogatni kell a vasárnapi boltzár eltörlését célzó javaslatot. Lázár János és Balog Zoltán csak lojalitásból nem voksolt az elutasítás helyett, míg egy fideszes képviselő nemet nyomott. Kósa Lajos pénzbírságról beszélt.
Vágólapra másolva!

Ebben az ügyben mindenki elmondta az álláspontját, és megszülettek a döntések, mást nem kívánunk hozzáfűzni - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az Origo azon kérdésére, számíthatnak-e Orbán Viktor rosszallására, esetleg retorzióra a boltzár megszüntetése ellen szavazók, illetve azok, akik távol maradtak a voksolástól, és így fejezték ki ellenérzésüket.

Lázár és Balog még lojális volt

Mint arról az Origo beszámolt, az Országgyűlés 163 igen, 2 nem és 11 tartózkodó szavazattal elfogadta a vasárnapi boltzár eltörlését célzó kormányjavaslatot.

Lázár János és Balog Zoltán miniszterek nem szavaztak.

Erőteljesebb elutasítás volt Szatmáry Kristóf és Harrach Péter "nem” voksa, bár a KDNP frakcióvezetőjére nem vonatkozott az Orbán Viktor által meghirdetett szigor.

Lázár János nem vett részt a szavazáson, bár nyomhatott volna akár nemet is Fotó: Polyák Attila - Origo

Az Origo írta meg, hogy Orbán Viktor ugyanis még hétfőn világossá tette: sem kormányának fideszes tagjaitól, sem pedig a Fidesz-frakció tagjaitól

nem tűri el, hogy akár csak tartózkodjanak a boltzár eltörléséről szóló szavazásnál,

vagyis mindenkinek támogatnia kell a kormány döntését.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere sem támogatta a kormány javaslatát Fotó: Szabó Gábor - Origo

A két miniszter egyébként közös közleményben fejtette ki indokait. Azt írták, nem támogatják a kormány törvényjavaslatát, amely korlátozza a szabad vasárnapot.

- írták.

Orbán Viktor és az előtérben Havasi Bertalan, a kormányfő sajtóstábjának vezetője Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A miniszterelnök előzetes elvárására vonatkozó értesülését az Origónak küldött válaszában nem cáfolta Havasi Bertalan, de arra nem válaszolt, hogy tájékoztatta-e előre szándékáról a két miniszter Orbán Viktort, illetve a kormányfő a szavazás után beszélt-e erről velük. Ugyanígy nem tért ki arra sem, hogy kell-e számítania valamilyen retorzióra a nemmel szavazó Szatmáry Kristófnak.

Kósa pénzbírságot emleget

Konkrétabb volt Havasi Bertalannál a Fidesz frakcióvezetője, Kósa Lajos, aki a szavazás után arról beszélt: a vasárnapi munkavégzés tilalmát visszavonó törvényjavaslatra a Fidesz-frakció kötelező szavazást rendelt el.

Kósa Lajos: a távolmaradók 100 ezer forintos bírságra számíthatnak Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Azoknak a fideszeseknek, akik nem jelentették be előre a távolmaradásukat a voksolástól, 100 ezer forinttal kell támogatniuk egy jótékonysági szervezetet - közölte, hozzátéve: a nemmel szavazó fideszes Szatmáry Kristófnak engedélyezték, hogy így voksoljon.

Az engedéllyel nemmel szavazó Szatmáryn kívül ők nem vettek részt a szavazáson, de nem tudni, közülük ki "mentette ki magát" előre:

  1. Balog István
  2. Balog Zoltán
  3. Budai Gyula
  4. Fazekas Sándor
  5. Jakab István
  6. Kövér László
  7. Kubatov Gábor
  8. Lázár János
  9. Szijjártó Péter

A fenti fideszes politikusok közül Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter biztosan igazoltan volt távol, hiszen éppen Etiópia fővárosában, Addisz-Abebában tárgyal.

Nem kell aggódnia Lázárnak

"Valószínűleg túlságosan belekavarodott a vitába" - kommentálta az Origo tudósítójának a Parlamentben Lázár János lépését az egyik fideszes képviselő, aki szerint a Miniszterelnökséget vezető miniszternek nem kell tartania a következményektől.

- mondta, hozzátéve, hogy Lázár már "bedolgozta magát" annyira, hogy lehessen véleménye. A képviselő szerint Lázár valamelyest fedezve is van, miután az uniós pénzek lehívásáért felel.

A KDNP-s Harrach mellényúlt

Mint arról az Origo beszámolt, a fideszes Szatmáry Kristófon kívül a kormány javaslatát elutasító Harrach Péter mellényúlt a szavazásnál. A KDNP frakcióvezetője az Origo tudósítójának azt mondta, a szavazás előtti KDNP-frakcióülésen abban állapodtak meg, hogy a képviselőcsoport egységesen tartózkodni fog, ő pedig véletlenül nyomott "NEM" gombot.

Harrach Péter szerint a KDNP udvarias volt a koalíciós partnerével Fotó: Origo

Arra a felvetésre, hogy miért nem "NEM"-mel szavaztak, azt mondta,

A KDNP frakcióvezetője szerint azonban a nem szavazat és a tartózkodás valójában egyenértékű, csak utóbbi az előbbinek egy udvariasabb formája.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!