Az áprilisi adatokból kiderül, hogy vége az áremelkedésnek az albérletpiacon. Országos átlagban a kínálati adatok alapján 140 ezer forintért lehetett bérelni egy 30-89 négyzetméteres lakást, ami megegyezik az egy évvel korábbi összeggel - áll az ingatlan.com elemzésében. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint nem meglepő a változás, ugyanis már az év elején látszott a megtorpanás az albérletárakban.
Az országos albérletpiacon belül a legjelentősebb szegmens
a budapesti, ahol 156 ezer forint a havi átlagos bérleti díj,
ami 2,5 százalékos csökkenést jelent a tavaly áprilisi adatokhoz képest, azaz megszakadt a korábbi folyamatos drágulás - közölte Balogh László.
Az ingatlan.com szakembere szerint a fordulat több tényezővel magyarázható. Egyrészt az elmúlt évben a kínálat országszerte 41 százalékkal, a fővárosban pedig 37 százalékkal nőtt, ami eleve hozzájárult az árak csökkenéséhez, ráadásul a kereslet is mérséklődött 13,6 százalékkal. “Ez azt jelenti, hogy kevesebb érdeklődő jobban tud válogatni a kiadó ingatlanok közül, és így az alkupozíciójuk is kedvezőbb” - mondta Balogh László.
Az ingatlan.com adatai szerint vidéken az albérletek szempontjából népszerűbb megyékben és városokban is csökkentek az átlagárak. Fejér megyében például 20 százalékkal 80 ezer forintra, Győr-Moson-Sopron megyében 12,5 százalékkal 105 ezer forintra csökkentek az átlagárak tavaly áprilishoz képest. “A megyei átlagos csökkenés elsősorban a nagyvárosok, mint például Székesfehérváron és Győrben bekövetkezett változásokat mutatják” - mondta Balogh László.
Vannak olyan megyék is, például Baranya vagy Heves megye, ahol az átlagos bérleti díjak emelkedtek. Összesen hét megyében csökkentek, egy megyében - Jász-Nagykun-Szolnokban - nem változtak az árak. Ezzel szemben tizenegy megyében nőttek az árak.
Az albérletpiacon a jövőben is inkább csökkenhetnek, stagnálhatnak az árak, mivel a kereslet még inkább a vásárlás irányába mozdulhat el. “A bérleti díjak az elmúlt időszakban olyan magas szintre jutottak, hogy a bérlők elérték a teljesítőképességük felső határát. Az alacsony kamatozású lakáshitelek miatt egyre többen inkább vásárlást terveznek, azaz a havi bérleti díj kifizetése helyett ezt az összeget inkább hiteltörlesztésre fordítanák” - mondta Balogh László.