Ha egy turista betéved Leszbosz aprócska temetőjébe, először az olajfákat, a ciprusokat és az angyalokkal díszített márványmauzóleumokat fogja észrevenni. Az ősi családi sírkövek mellett azonban hamar találhat egy kis darab földet, ahol
120 földkupac és néhány összetört tábla áll.
Azoknak a sírjai, akiket a tenger vetett ki magából, miután megpróbáltak átkelni a görög partokra.
Óvatos becslések szerint 2014 óta több mint 8000 ember életét követelte az európai menekültválság. A legtöbben akkor halnak meg, amikor a tengeren átkelve próbálnak Olaszországba vagy Görögországba jutni. Legtöbbjük holttestét soha nem sodorja partra a tenger, de még így is több ezerre tehető azoknak a halottaknak a száma, akiknek se rokonuk, se okmányuk, mégis el kell őket temetni.
A BBC több országra kiterjedő nyomozással most azt derítette ki, hol és hány menekült nyugszik ismeretlen sírban olasz, görög vagy éppen török temetőkben. Összegyűjtött adataik szerint 2014 óta napi tíz migráns halt meg a tengeren, és közülük naponta legalább egyet jelöletlen sírba temetnek. Ez azt jelenti, hogy több mint
1250 névtelen férfi, nő és gyerek nyugszik körülbelül hetven helyszínen.
De ki temeti el őket, és ki gondozza a sírjukat?
Leszboszon ez az 54 éves Krisztosz Mavrahilisz feladata. A halászból lett temetőgondnok hét éve vigyáz a sírokra, köztük a 120 menekült végső nyughelyére. A CNN riporterének úgy fogalmazott: őt soha nem érdekelte a halottak vallása vagy származása.
„Lehetnek keresztények, muszlimok vagy buddhisták, mindannyian porból lettek, és porrá lesznek.
Amikor a testük elcsendesedik, visszatérnek a földbe”
– mondta a férfi.
A legtöbb általa gondozott menekültsíron nincs név, csak a megtalálás dátuma és egy szám, amely a halottkém aktáját jelzi. Néhány kőre a származás is felkerült, több gyereksíron viszont a név és a születési dátum is ott van. Leszboszon ugyanis sok gyerek akkor hal meg, amikor a parti őrség megpróbálja őket kimenteni.
Krisztosz emlékezetében leginkább egy egyéves kislány maradt meg, aki megfulladt, amikor kiesett a mentőegységek kezéből a káoszban. Egy iraki testvérpár – két- és hétéves lányok – sírja mellé még gyerekjátékok is kerültek, amiket összetört szüleik hagytak hátra. Ők túlélték az átkelést, lányaik nem.
A temetőgondnok legnagyobb problémája, hogy a kertben már nincs elég hely. Az elmúlt időben több holttestet is ki kellett ásnia, és újra kellett temetnie, hogy
megpróbáljon helyet szorítani a többieknek.
Munkáját néha segíti a 30 éves Musztafa Dawa is, az egyiptomi diák görög irodalmat tanul Athénban, de az elmúlt fél évet a szigeten töltötte önkéntesként. Ő az, aki muszlim temetési szertartást ad az ismeretlen menekülteknek.
Musztafa a mai napig élénken emlékszik arra az októberi napra, amikor elkísért egy férfit a helyi kórházba, hogy segítsen neki azonosítani a testvérét.
„Negyvenöt holttestet láttam a hullaházban, férfiak és nők vegyesen, egymás hegyén-hátán feküdtek, néhányan meztelenül. Borzasztó mérges lettem” – mondta.
A férfi ezután bement az önkormányzathoz, és megkérte őket, hogy adjanak egy talpalatnyi földet, ahol eltemetheti az embereket. Néhány nap múlva megkapta. Ezután egyenként, muszlim szertartás szerint eltemette a halottakat.
Az első néhány embert még két parkoló kocsi között búcsúztattam,
aztán kaptam egy sátrat. Mostanra már egy csempézett szoba és meleg víz is a rendelkezésemre áll” – tette hozzá a fiatal diák.
Nem Leszbosz az egyetlen hely, ahol problémát jelentenek a holttestek. Olaszországban és még Törökországban is sok helyen küzdenek azzal, hol és hogyan temessék el őket. A gondot csak fokozza, hogy a testek sokszor csak hetekkel egy-egy tragédia után érnek partot, így
sokkal nehezebb őket azonosítani,
a meleg miatt viszont mielőbb el kell őket temetni, hogy elkerüljék a fertőzésveszélyt.
A BBC-nek több helyen is elismerték, hogy a nagy számok miatt se idejük, se energiájuk nincs a hivataloknak arra, hogy pontos nyilvántartást vezessenek. Az eljárás minden esetben ugyanaz: a holttestet lefotózza a parti őrség munkatársa, majd elviszik a kórházba, ahol a halottkém DNS-mintát vesz tőlük, és ha azok nem egyeznek senkiével, akkor készít egy aktát, amely alapján később kereshetőek lesznek. Ennek az aktának a száma kerül ki a sírkőre.
Olaszországban ugyanezt a munkát az eltűnt emberek hivatala végzi, jelenleg a tevékenységük kétharmadát a menekültek ügyei foglalják le. Ők a siker érdekében a civil szervezeteknek és a helyi rendőrkapitányságoknak is elküldik az aktákat, hátha ott jelentkeznek a rokonok.
Az elhunyt menekültek olyanok, mintha szellemek lennének, a maradék emberi méltóságuk is eltűnik.
Szeretnénk, ha ebből vissza tudnánk adni nekik valamit, és a nevük legyen a sírjukon, ne csak egy szám” – mondta a BBC-nek Vittorio Piscitelli, a hivatal vezetője.
Nemcsak Európában vannak azonban jelöletlen sírok. A líbiai főváros, Tripoli külterületén áll a hely, amelyet a környékbeliek csak az „ismeretlenek temetőjének” hívnak. Itt több száz olyan migráns nyugszik, akik elindultak Európa felé, de nem volt szerencséjük. A fák alatt és a bokrok tövében néhány sír már négyéves, de név csak akkor szerepel a köveken, ha megtalálták az áldozatok dokumentumait.
Az AFP-nek az egyik sírásó azt mondta, amikor 120 emberrel süllyedt el egy hajó, két napig folyamatosan dolgoztak, hogy mindenkinek legyen hely. Az eljárás itt is ugyanaz, mint a görögöknél: egy-egy nagyobb hajótörés után több csapat is érkezik a helyszínre, hogy segítsen az áldozatok összegyűjtésében és azonosításában.
Akár Görögországban, akár Olaszországban, vagy éppen Líbiában dolgoznak, a véleményük mindig ugyanaz:
ehhez nem lehet hozzászokni.
Mint ahogy az egyik líbiai temetőgondnok mesélte:
„Ez a tapasztalat örökre az emlékezetünkbe ég. A holttesteket lehetetlen elfelejteni, miközben attól félünk, hogy egy nap olyasvalakit találunk, akit ismerünk.”