Hétfőn ÉNy-on felől egyre többfelé alakul ki eső, zápor, főleg keleten zivatar is. A Dunántúlon kiadós csapadék ígérkezik. Az ÉNy-i szél nagy területeken erősödik meg, nyugaton és a középső tájakon viharos szél lehet.
Markáns lehűlés várható: az ország nagy részén már csak 16-22 fok között alakul a maximum, a Tiszántúlon lesz melegebb.
Kedden újabb csapadéktömb éri el az országot, mely eleinte a nyugati, később a középső területeken okoz újabb esőt, záport, zivatart. Néhol felhőszakadás is előfordul. Az északi szél erős marad. 18 és 25 fok közötti értékeket mérhetünk.
Szerdán napközben fokozatosan csökken a felhőzet, egyre nagyobb területen süt ki a nap. Az északi szél még élénk lesz. 25 fok fölé kúszik a hőmérő higanyszála.
Csütörtökön és pénteken napos, meleg, nyárias időre van kilátás. Csapadék nem valószínű. Ismét mérhetünk 30 fok körüli maximumokat.
Ilyenkor a hideg légtömeg elmozdul a meleg légtömeg irányába, és alatta helyezkedik el, melynek következtében intenzív légáramlások keletkeznek a határfelületen. A levegő hőmérséklete és páratartalma lecsökken, míg a légnyomás a hideg front megérkezéséig csökken, utána azonban emelkedik. A hideg front érkezését gyakran viharos széllökések, esetleg záporok, zivatarok, vagy jégeső is kísérheti. A front érzékenyek annak elvonulása után éreznek jellemző tüneteket, melyek közt megtalálhatók az
ízületi panaszok mellett a fejfájás, a reumatikus-, a gyomor-, a mellkasi fájdalmak, a vérnyomás emelkedése, vese- vagy epegörcs,
illetve gyakoribb lehet az asztmás, és az epilepsziás rohamok kialakulása is. Kiválthat még a hideg front, alvászavart, nyugtalanságot, de álmosságot és lassú reakciót is eredményezhet.
Szeptember 5. az év 249. napja a Gergely-naptár szerint. Az évből még 117 nap van hátra.
Ma a Lőrinceket és Rebekákat ünnepeljük.
A Lőrinc latin eredetű férfinév, a Laurentius névből származik, jelentése: Laurentum vidékéről származó férfi. A laurus (babér) szóval később hozták összefüggésbe.Női párja a Laura. A Viktor férfinév a latin Victor névből származik, amelynek jelentése: győztes, győző. Női párja a Viktória és a Viktorina.