A magyar rendszámú, korábban hűtőkamionként használt járműre a Pándorfalu (Parndorf) közelében lévő autópálya-szakasz leállósávjában találtak rá. A sorsára hagyott teherautóban 59 férfi, nyolc nő és négy gyermek holttestét találták meg, akik feltehetően már Magyarországon megfulladtak.
A rendőrség tavaly októberben azt közölte, nyolc gyanúsított ellen fognak vádemelést javasolni, három bolgár sofőrt pedig még köröznek. A nyomozók akkori tájékoztatása alapján
a bűnszervezetet egy Magyarországon oltalmazottként élő afgán állampolgár irányította, akitől ezt a státust később megvonták.
A nyomozók a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségnél végül kilenc fő ellen tették meg vádemelési javaslatukat.
Az előzetes letartóztatásban levő gyanúsítottak között van egy bolgár-libanoni férfi, akinek a feladata az embercsempészethez szükséges járművek beszerzése volt, a többiek bolgár állampolgárok, akik sofőrként működtek közre.
A gyanúsítottak egyike az a 25 éves sofőr is,
aki a hűtőkocsit utoljára vezette.