A The Cakemaker-ben ínycsiklandóbbnál ínycsiklandóbb péksütemények és torták vonulnak fel a nagyvásznon, a filmre viszont sok minden jellemző, csak a negédesség nem. Ofir Raul Graizer nyolc küzdelmes évig készített, finanszírozási problémákkal terhelt melodrámája szépen, ízlésesen, hatásvadászat nélkül mesél egy veszteség nyomán létrejövő érzelmi kötelékről egy berlini cukrászfiú és egy jeruzsálemi kávézótulajdonos nő között.
A két – földrajzilag és kulturális szokások terén – távoli világból származó szereplő közös pontja az izraeli nő, Anat üzletember férje, Oren, aki titokban viszonyt folytat Tomasszal, a berlini pékkel. A Túl a barátságon-t idéző kezdés, melyben a két férfi havonta egyszer tud csak találkozni, hamar más irányt vesz, Oren ugyanis halálos balesetet szenved, Tomas pedig felkeresi Anatot, mert másképp nem tudja életben tartani az elvesztett szerelmet.
Az özvegyasszony és a szerelmét gyászoló férfi közt kibontakozó tiltott vonzalom – Anat természetesen nem is sejti, ki az a cukrász, aki eleinte csak vendégként jár be a kávézóba, majd elkezd besegíteni – hitelességéről az érzékeny rendezés mellett két árnyalt alakítás is gondoskodik. Tim Kalkhof és Sarah Adler nagyszerűen léteznek együtt a vásznon, és a meglehetősen kényes kapcsolat ívébe csak ritkán vegyülnek hamis hangjegyek.
Tartottam tőle pedig, nem lendül-e majd át az érzelmek finom törékenységét szem előtt tartó megközelítés konvencionálisabb drámába, amikor fény derül Tomas titkára. De a The Cakemaker magabiztosan táncol át a jégen, választott ételmetaforáin keresztül elegánsan járja körbe a szerelem, szexualitás, veszteség nagy kérdéseit.
Amikor Anat elveszti kóser engedélyét, bizalmat kér vendégeitől. A szereplők ugyanezt kérik egymástól, azon a vetítésen pedig, amelyre bejutottunk, a közönség ovációval szavazta meg a bizalmat a jelen lévő rendező és főszereplőnő részére.
A zsűri nem így gondolta, és egyetlen díjjal sem jutalmazta a filmet, mely így az Ökumenikus Zsűri különdíjával vigasztalódhatott.