Keddtől péntek éjfélig az egész országra hőségriadót rendelt el Szentes Tamás, az Emberi Erőforrások Minisztériuma országos tisztifőorvosi feladatokért felelős helyettes államtitkár. A legfrissebb időjárás előrejelzés szerint a napokban csak tovább fokozódik a kánikula.
A legforróbb időszak péntektől vasárnapig várható, így előreláthatólag meghosszabbítják majd a hőségriadót.
Országosan változatlanul magas a fürdők látogatottsága, sok a belföldi és a külföldi vendég egyaránt. Júliusban is a vártnak és a fürdők üzleti terveinek megfelelően alakult a belépések száma - közölte a Magyar Fürdőszövetség az MTI-vel.
A Magyar Fürdőszövetség korábbi adatai szerint tavaly 8 százalékkal magasabb árbevételt értek el a szövetség tagjai közé tartozó fürdők az előző évhez képest.
Az összes fürdőben a növekedés 3 százalék körül alakult.
Az árak az elmúlt évben sem nőttek jelentősen, és idén sem volt általános áremelés.
2016-ban a szövetség tagjainak árbevétele meghaladta az 52 milliárd forintot, országosan pedig a fürdők közel 144 milliárd forint bevételt értek el. Országosan 40 millió fürdőbelépőt értékesítettek tavaly. Egyébként Magyarországon 550 fürdőegység működik, ezekben 8 ezer dolgozót foglalkoztatnak.
A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. kezelésében lévő strandok - Palatinus, Római, Csillaghegy, Pünkösdfürdő, Paskál strandfürdő - nyitva tartását egy órával meghosszabbították. A fürdők és strandok területén térítésmentesen használható vízautomatákat helyeznek ki.
Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az M1 aktuális csatorna műsorában azt mondta, hogy - érdekes módon - a budapesti esetszám nem nőtt az elmúlt napban, vidéken viszont 15 százalékkal ugrott meg a hőség miatti riasztások száma. Leggyakrabban az ájulással járó rosszullétek miatt telefonáltak, és a szokottnál több volt az infarktusok száma is - tette hozzá Győrfi Pál.
A MÁV szakemberei tegnap óta folyamatosan ellenőrzik a vasúti sínek hőmérsékletét is.
A vasúttársaság közleménye szerint a tartós hőterhelés szerkezeti változásokat okozhat a vasúti pályában, 50-60 Celsius-fok között a sínek deformálódhatnak, ilyenkor sebességkorlátozást vezetnek be. A felsővezetékek a nagy melegben megnyúlnak, emiatt előfordulhat szakadás, áramszedőtörés.
A MÁV-Start a hőségriasztás alatt a budapesti főpályaudvarokon és a nagyobb vidéki állomásokon ingyenesen oszt ásványvizet az utasoknak.
Megközelítően csak a vonatok harmadában, mintegy 600-ban van légkondicionáló vagy légjavító berendezés.
A légkondicionáló az előre beállított hőfokot biztosítja, amíg a légjavító berendezés a külső hőmérsékletet képes néhány fokkal csökkenteni.
A Volánbusz közölte, hogy autóbuszai jelentős többsége digitális vezérlésű klímaberendezéssel van felszerelve,
amelyek jellemzően 17 és 28 Celsius-fok között állíthatók.
Ugyanakkor megjegyezték, hogy a klímák hatékonyságát ilyen meleg időben nagyban rontja, ha egy vonalon sok a megálló, mivel gyakran nyitják a járművek ajtaját. A Volánbusz a két legnagyobb budapesti autóbusz-állomáson mától szintén vizet oszt az utasainak.
Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője elmondta:
a száraz, forró időjárásban több a szabadtéri tűz, a kánikulában naponta negyven ilyen esethez hívják a tűzoltókat.
Mukics kiemelte, hogy
továbbra is érvényes a június 20-án elrendelt országos tűzgyújtási tilalom, amely szerint tilos tüzet gyújtani erdőkben, fásításokban, facsoportokban, útszéli fasorokban és ezek kétszáz méteres körzetében, még a kijelölt tűzrakóhelyeken is.
A helyettes szóvivő kiemelte: a szabadtéri tüzek kilencvenkilenc százalékát emberi mulasztás okozza.
Továbbra sem dőlt meg az országos áramfogyasztási rekord, de ha tartós lesz a hőség, akkor a csúcsterhelés megközelítheti a júniusi szintet.
- közölte szerdán a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. az MTI-vel. A rendszerirányító közölte, a nagy hőség ellenére azért alacsonyabb a terhelés, mert a nyári szabadságok miatt kisebb az áramfogyasztás, másrészt több nagyfogyasztó is ilyenkorra időzíti a karbantartási munkálatokat, ami enyhíti a rendszer terhelését.
A társaság tájékoztatása szerint a keddi hitelesített negyedórás rendszerterhelési csúcsérték 6040 megawatt (MW) volt, míg az idei nyári legmagasabb érték 6357 megawatt, amelyet június 28-án mért a Mavir.
A korábbi években mindig magasabb téli és alacsonyabb nyári csúcsterhelés az elmúlt időszakban egyre inkább megközelítette egymást. A Mavir 2015-ben tapasztalta először, hogy a nyári rendszerterhelés értéke meghaladta a téli csúcsértéket, ennek oka főként a korábbinál jóval több klímaberendezés.
Egyébként az eddigi nyári rekord csúcsterhelést 2015-ben regisztrálták, akkor július 8-án a rendszerterhelés elérte a 6457 megawattot.
A hőségriadó miatt több nagyvárosban locsolóautókkal, ivókutakkal és vízosztással igyekeznek segíteni a lakosokat.
A Főpolgármesteri Hivatal tájékoztatása szerint a hőségriadó miatt Tarlós István főpolgármester utasította a főváros cégeit, hogy tegyenek meg mindent a lakosság hőérzetének csökkentéséért.
A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. locsolóautói folyamatosan locsolják a budapesti közúthálózatot. Nappal elsősorban a lakótelepeket, sűrűn lakott városrészeket hűtik, éjszaka pedig a budapesti fő- és közösségi közlekedési útvonalakat.
Az FKF emellett a BKV megrendelésére a villamossíneket is locsolja a kivetődés megakadályozása érdekében.
A Főkert valamennyi kezelésében lévő ivókút működését intenzíven figyeli, ha azonban valaki nem működő ivókutat talál, azt kérték,
jelentse be a 06 80 277 275-ös, ingyenesen hívható zöldszámon, vagy az ugyfelszolgalat@fokert.hu e-mail címen.
Az öntözésre használt víz ivóvíz minőségű, ezért a társaság valamennyi munkatársát meg lehet kérni, hogy nyissák ki a csapot.
Ugyanakkor figyelmeztettek arra, hogy tilos fürdeni a parki, köztéri szökőkutakban.
A közleményben arra is felhívták a figyelmet, hogy a főváros 60 pontján idén május óta rendelkezésre állnak a tűzcsapokra szerelt ivócsapok, ezek pontos helyéről a www.ivocsap.hu weboldalon lehet tájékozódni.
A Fővárosi Vízművek Zrt. a hőségriadó idején nem zárja ki a szolgáltatásból a díjtartozással érintett fogyasztókat a főváros területén. Az előre tervezett, vízhiánnyal, víznyomás-csökkenéssel járó munkálatokat felfüggesztik, és kiemelten kezelik az esetleges műszaki meghibásodások javítását.
Az egri önkormányzat tájékoztatása szerint a legforgalmasabb belvárosi utcákat naponta többször hűtik locsolóautókkal. Szerdán és csütörtökön a Polgármesteri Hivatal, pénteken a Városgondozás Eger Kft. oszt ásványvizet a járókelőknek a legmelegebb órákban, a belvárosban és a Felsővárosban. A főtéren párakapukat állítottak fel.
Nyíregyházán a Közterület-felügyelet munkatársai 1400 palack hűtött vizet osztanak szét a belvárosban közlekedőknek, szerda 12 órától.
Zalaegerszegen a Zalavíz Zrt. péntekig a Dísz téren és a Kovács Károly téren oszt vizet minden nap 10 órától 16 óráig.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy a
rekkenő hőség miatt fokozott figyelmet kell fordítani a haszonállatok folyamatos vízellátására, és a tűző nap elől árnyék biztosítására számukra.
A Nébih javaslata szerint az állatszállításokat úgy kell szervezni, hogy belföldön az éjszakai, kora hajnali órákban szállítsák az állatokat.
Felhívják a figyelmet arra, hogy a 8 órát meghaladó szállítások esetében kizárólag olyan járművek használata az engedélyezett, amelyeknél a külső hőmérséklettől függetlenül, álló helyzetben is biztosított a megfelelő légcsere.
A hétvégéig elrendelt hőségriadó miatt a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkavédelmi főosztálya ismét felhívta a munkáltatók figyelmét a munkavállalók egészségének és biztonságának védelme miatt szükséges megelőző intézkedések fontosságára.
Közleményükben arra figyelmeztetettek, hogy a járási hivatalok ebben az időszakban fokozott figyelmet fordítanak a hőséggel összefüggő munkavédelmi előírások ellenőrzésére.