Budapesten, Pest, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyére péntekre is a legmagasabb fokú, vagyis
piros figyelmeztetést adták ki hőség miatt.
Szintén a hőség miatt Baranya, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyében másodfokú, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Nógrád, Veszprém és Zala megyében elsőfokú a figyelmeztetés.
Az előrejelzések szerint van remény:
lassanként kezd visszaszorulni a meleg
délkelet felé; ekkor a Nyugat-Dunántúlon már 25 Celsius-fok alá csökken a napi átlaghőmérséklet, míg másutt marad a 27-29 fokos középérték. Az előrejelzés szerint a csúcshőmérséklet általában 32-38 fok között valószínű, de nyugaton 29, 30 fok valószínű. Késő estére 22-30 fok közé hűl le a levegő.
Napközben a Dunántúlon több helyen lehetnek zivatarok,
heves zivatarok is, melyeket jégeső,
akár 80-100 kilométer/órás széllökések és intenzív csapadék kísérhet.
A heves zivatarok és a felhőszakadás veszélye miatt elsőfokú figyelmeztetéseket adtak ki Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére.