A torta egy-egy szeletéért 10 000 forintot fizettek az édesszájú érdeklődők, azonban ennél lehetett több pénzért is venni belőle.
A sárvári fürdő például több mint 100 000 forintot fizetett egy szeletért,
a bevételt pedig úszásoktatásra költik majd, mivel a magyar kisiskolásoknak közel fele nem tud úszni.
A statisztikák is azt mutatják, hogy szükség van a megfelelő úszásoktatásra,
hiszen csak az idei évben 13 személy fulladt a Balatonba és 367 embert kellett kimenteni a vízből.
A gyerekek sem maradhattak ki a kóstolásból. Ők az Alma zenekar koncertje közben kóstolhatták meg ingyenesen az arannyal díszített süteményt.
A kampány egyik kulcsfigurája a Füred Kapitány elnevezésű mesehős volt. A turisztikai és reklámszakemberek által létrehozott mesehőst a gyerekek nyelvén segített megfogalmazni azokat a teendőket, amelyekkel biztonságosabbá tehető a nyílt vízi játék.
A torta tervezője, Patakfalvy Andrea szerint, nem ritka, hogy a megrendelők arannyal díszített süteményeket kérnek.
Elmondása szerint az exkluzív megjelenés mellett rengeteg kulturális jelentést is hordoz.
Ázsiában a tökéletesség szimbóluma, a buddhizmusban a megvilágosodásé, a görög hagyományban a szélsőségektől mentes, bölcs élet, az „arany középút" leképezése – ez utóbbi szimbolizálja az aranyozott torta is.