A párizsi egyezmény sem állítja meg a tengerszint emelkedését

tenger
A világtenger átlagos sótartalma 35 súlyezrelék körüli
Vágólapra másolva!
A 2015-ös párizsi klímacsúcson elfogadott megállapodás teljesítése ellenére is várhatóan 0,7-1,2 méterrel fog emelkedni a globális tengerszint 2300-ra - állítják a kutatók.
Vágólapra másolva!

A 2015 decemberében tartott párizsi klímacsúcs résztvevői megállapodást fogadtak el annak érdekében, hogy a globális felmelegedés az iparosodás előtti értékhez képest jóval 2 Celsius-fok alatt maradjon, és megfogalmazták azt, hogy emellett "törekedni kell arra", hogy a felmelegedés ne haladja meg az 1,5 Celsius-fokot. A megállapodást aláíró országok célja továbbá, hogy a század végéig elérjék a nettó zéró szén-dioxid-kibocsátást, csökkentve a klímaváltozáshoz kötődő kockázatokat.

A Nature Communications című tudományos folyóiratban publikált tanulmány készítőinek előrejelzése szerint

a párizsi klímavédelmi egyezmény leghatékonyabb kivitelezése esetén is 0,7-1,2 méterrel fog emelkedni a globális tengerszint 2300-ig

- olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.

A kutatók szerint az üvegházhatású gázok kibocsátásában 2050-ig bekövetkező változások óriási hatással lesznek a jövőbeli tengerszint-emelkedésre.

- mondta Matthias Mengel, a potsdami klímakutató intézet munkatársa, a tanulmány vezető szerzője.

Hozzátette: "a 2020 és 2035 közötti időszakban a nettó zéró szén-dioxid-kibocsátás elérésének minden öt évnyi késlekedésével a 2300-ra vonatkozó becslésekhez képest további 20 centiméterrel emelkedhet a tengerszint". A globális tengerszint-emelkedést az óceánok vizének melegedése és mennyiségi növekedése, a gleccserek, a jégsapkák, valamint a grönlandi és az antarktiszi jégtakarók olvadása okozza. Ezek a tényezők mind eltérő módon és más-más tempóban - évszázadok, vagy akár évezredek alatt - reagálnak a melegedő éghajlatra.

Sok múlik az antarktiszi jégtakarón

A tudósok egy kombinált éghajlati- és tengerszint-emelkedési szimulációs modellt használtak, amelyen a károsanyag-kibocsátás különböző mértékű csökkentésének a forgatókönyveit futtatták le.
"A jégtakarók sebezhetőségére vonatkozó jelenlegi ismereteinek fényében nincs kizárva, hogy még a párizsi egyezményben foglalt enyhe melegedés esetén is hatalmas antarktiszi jégveszteséggel kell számolni" - mondta Mengel, hozzátéve, hogy

akár a háromméteres tengerszint-emelkedést sem lehet teljesen kizárni 2300-ig,

mivel nem tudni biztosan, hogy az antarktiszi jégtakaró miként reagál a globális felmelegedésre.

A szakemberek szerint a világ tengerparti területein élő több milliónyi ember számára csupán néhány centiméternyi tengerszint-emelkedés is döntő lehet, ezért a szén-dioxid-kibocsátás azonnali csökkentésére van szükség az emelkedés kockázatának enyhítése érdekében.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!