Egy szegedi játszótéren hintázott két kislány, akiket egy idős férfi figyelt a padról.
Amikor egy pillanatra a szüleik nem figyeltek, a férfi elbújt egy bokor mögé, és a nadrágjába nyúlt.
Egy környéken lakó, kétgyerekes anyuka lépett közbe, aki két férfi segítségével elzavarta az idős férfit. A pedofil korábban is járt a környéken, akkor egy kislánynak mutogatta magát.
Először a két kislány nagyszülőjének gondoltam, de aztán mikor észrevette, hogy nincs a közelben szülő, zavart lett, és azt nézte, figyelhetik-e valahonnan. Elment a bokor mögé, és könyékig a nadrágjában volt a keze, de ahogy meglátta, hogy észrevettük, abbahagyta"
- mondta a Délmagyarnak a szülő, aki rajtakapta a férfit. Hozzátette, hogy nem ez volt az első eset, korábban letolt nadrággal kergették el.
Akkor egy hétéves kislányt zaklatott, aki a történtek után sokkot kapott.
Már több helyen, a Vértónál és a Gedó iskola környékén is látták a férfit, aki általában délután három óra körül tűnik fel az óvodák és játszóterek környékén.
A lap megkeresésére a rendőrség azt válaszolta, hogy az ügyben büntetőeljárás indult, egyben felhívták a helyiek figyelmét, hogy ha hasonló esetről tudnak, azonnal hívják őket.