A magyar diplomácia vezetője részt vett a visegrádi együttműködésben részes országok (V4) tőzsdei vezetőinek bemutató fórumán, a Londoni Értéktőzsdén, majd kétoldalú megbeszélést folytatott Gavin Williamson brit védelmi miniszterrel.
A külgazdasági és külügyminiszter tudatta, Magyarország kiemelt jelentőséget tulajdonít a Nagy-Britanniával folytatott biztonsági együttműködés fennmaradásának, tekintettel arra, hogy
az EU nagyon komoly biztonsági típusú kihívások előtt áll, és ebben a brit fél hírszerzési-védelmi kapacitása nem hagyható figyelmen kívül.
"Európa nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy ezeket a kapacitásokat ne használja" – fűzte hozzá.
Éppen ezért Magyarország azt szorgalmazza, hogy a Brexit-tárgyalások befejezése után is fennmaradjon a lehető legszorosabb védelmi és titkosszolgálati együttműködés London és Brüsszel között.
Ezt követően kihangsúlyozta: a közös biztonsági és védelmi politika ernyője alatt zajló 15 külföldi EU-misszió közül Nagy-Britannia 12-ben közvetlenül részes, és
ha London ezekből kivonul, akkor ezek a missziók vagy megszűnnek, vagy csak végzetes mértékben csökkentett kapacitással folytatódhatnának.
Szijjártó Péter továbbá kiemelte: a britek több olyan nemzetközi misszióban is szerepet vállalnak, amelyek Magyarország számára fontosak.
Ezek közé tartoznak mindenekelőtt a nyugat-balkáni missziók,
e térségben ugyanis a stabilitás és a béke fenntartása elengedhetetlen Magyarország biztonsága szempontjából.
Majd hozzátette: több olyan gyakorlat volt a múltban, amelyekben brit és magyar katonák közösen vettek részt, és Magyarország ezeket folytatni szeretné.
A külgazdasági és külügyi tárca vezetője azt mondta:
Magyarországnak az is az érdeke, hogy a Brexit-tárgyalások eredményeként mély és átfogó szabadkereskedelmi megállapodás jöjjön létre Nagy-Britannia és az Európai Unió között,
ellenkező esetben ugyanis tovább gyengülhet az EU versenyképessége, tekintettel arra, hogy a brit gazdaság az EU teljes gazdasági teljesítményének 14 százalékát adja.
Szijjártó tudatta: Magyarország gondolkodásmódja szerint a tisztességes Brexit olyan gazdasági együttműködést jelent Nagy-Britannia és az EU között, amely nem a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) általános szabályrendszere, hanem egy szabadkereskedelmi megállapodás alapján szabályozná a kétoldalú kereskedelmet.
A végén hozzátette:
a magyar kormány szerint a tisztességes Brexitbe beletartozik az is, hogy sikerül megvédeni a Nagy-Britanniában élő, dolgozó, tanuló magyar állampolgárok jogosultságait.