Okosotthon Kínából olcsón, egyszerűen

okos, intelligens, otthon
Az okos otthonba sok minden belefér.
Vágólapra másolva!
A világ egyik legnagyobb technológiai eseményén, a CES-en saját szemünkkel győződhettünk meg arról, hogy jelenleg az IoT (Internet of Things) az egyik legforróbb trend. Azaz az olyan eszközök és szolgáltatások, amelyek valamilyen vezeték nélküli technológia révén kapcsolódnak egymáshoz, képesek együttműködni, távolról elérhetőek, felügyelhetőek, és akár a működésük is módosítható.
Vágólapra másolva!

Az IoT termékek köre már ma is nagyon széles körű, hiszen a hatalmas, egész országokat behálózó, rengeteg elemet tartalmazó ipari megoldásoktól kezdve egészen az otthoni felhasználóknak szánt, kisebb léptékű rendszerekig terjed. Ez utóbbiak közé tartoznak az úgynevezett okosotthon eszközök, amelyek terjedése megállíthatatlannak tűnik.

Az okosotthon eszközök lényege, hogy azok működése vezeték nélküli úton egy okostelefonról vagy számítógépről szabályozható, vagy követhető figyelemmel egy direkt e célra készített szoftver segítségével.

Az okosotthonok lelke minden esetben egy központi egység, amelyhez szintén vezeték nélküli úton csatlakoztathatóak a felhasználó igényei szerint más eszközök. Jellemzően olyan típusú készülékekről van szó, amelyek az ingatlanok aktuális állapotáról szolgáltatnak valós idejű információkat, illetve magukba a házakba, lakásokba, udvarokra telepített használati eszközök is lehetnek okosak. Ennek értelmében léteznek hőmérsékletet, páratartalmat, levegőminőséget vizsgáló okosmasinák, okos-mozgásérzékelők, okos biztonsági kamerák, valamint okoslámpák, okoslégkondicionálók, de ma már vannak okosporszívók, okoshűtőszekrények és persze okostévék is, hogy csak néhány példát említsünk. Az okosotthon eszközök és rendszerek között hatalmas eltérések figyelhetőek meg, hiszen a valóban jól, megbízhatóan működő és kényelmesen használható termék mellett rengeteg az ócska, nehezen kezelhető, instabil szoftver, illetve készülék.

Az okosotthonba sok minden belefér Forrás: Origo

Mindenesetre a piac hatalmas, és egyre több cég foglalkozik ma már ilyen típusú berendezésekkel, köztük olyan óriások, mint a Samsung, az LG, az Apple, a Google. Mellettük a kínai konszernnek is kifejezetten aktívnak számítanak, így például a Xiaomi is, amely ráadásul több termékcsaládot futtat párhuzamosan. Ez utóbbi cég indította el néhány évvel ezelőtt az Aqara almárkáját, amelyet direkt az okosotthon eszközök kedvéért hozott létre. Ebből kaptunk meg néhány darabot, hogy megnézzük, hogyan működik a rendszer, egyáltalán milyenek maguk a masinák.

Aqara

Az Aqara-családban a különféle szenzoros modellek viszik a prímet, az irányításuk pedig a Xiaomi saját fejlesztésű MI Home nevű alkalmazásán keresztül működik. Ez Android, illetve iOS alapú mobileszközökre telepíthető, azaz iPhone-ról és iPadról is irányítható. Egyébként ez az alkalmazás felel a Xiaomi többi okoseszközéért is, így azok is egy rendszerbe köthetőek a Aqara márkájú termékekkel. A szoftver stabil, nem omlik össze, kellően gyors, viszont magyar nyelven nem kommunikál. A kezelés pofonegyszerű, a kompatibilis eszközöket villámgyorsan felismeri a szoftver, a párosítás pedig csak egy érintésbe kerül.

A mobilra jönnek az üzenetek Forrás: Origo

A rendszerbe integrált eszközök, így például a mozgásérzékelő vagy az ajtónyitás-érzékelő aktuális állapota bármikor lekérhető a telefonon keresztül, és természetesen, ha bármilyen "akció" történik, arról is azonnal értesítést kapunk a mobilra. Tehát, ha valamiért kinyílik az ablak, akkor abban a pillanatban jelez a telefonunk, mi pedig szaladhatunk megnézni, hogy egy betörő mászik-e be, vagy csak a szél, vagy a macska szórakozik már megint. Arra is lehetőség van, hogy összekössük a rendszer elemeit, tehát megparancsoljuk a biztonsági kamerának, hogy azonnal indítsa el a felvételt, ha a mozgásérzékelőt valami aktiválja.

Minden okosotthon rendszer lelke a központi egység, hiszen ez gyűjti be az adatokat, és ez továbbítja azokat a felhasználó(k)nak. Ez az Aqara esetében meglehetősen speciális berendezés, ugyanis rendelkezik beépített hangszóróval, 16 millió szín megjelenítésére képes LED-ekkel, illetve segítségével közvetlenül elérhető több ezer internetes rádióadó is. Ennek köszönhetően egyrészt bevethető hangszóróként, másrészt pedig a rendszer eme eszköz segítségével is képes kommunikálni az emberekkel. Például beállítható rajta, hogy kezdjen szirénázni és/vagy villogni, ha a mozgásérzékelő, vagy mondjuk az ajtónyitás-érzékelő beriaszt, ami némiképp hatásosabb lehet, mint egy telefonra befutó üzenet.

Az Aqara okosotthon család tagjai Forrás: Origo

Az Aqara okosotthon eszközök dizájnja teljesen átlagos, rengeteg hasonló kivitelű, kialakítású ilyen termékkel találkozhattunk már a közelmúltban. Ezzel egyébként semmi gond nincsen, hiszen ezeknél alapvetően a funkcionalitáson van a hangsúly, nem a csilivili külsőn. Fontosabb, hogy az összeillesztések rendben vannak, a termékek nem esnek szét, nem sorjásak az élek.

Értékelés

Az okosotthon rendszerek tipikusan azon megoldások közé tartoznak, ahol az tűnik fel az embernek, ha valami gond van. Itt viszont semmi ilyesmit nem tapasztaltunk: az Aqara modellek szuperül elzümmögtek a háttérben különösebb feltűnés nélkül. Maguk a készülékek tehát rendben vannak, a feladatukat képesek ellátni. A vezérlésre szolgáló szoftver korrekt darab, aminek csak az az egy hibája van, hogy magyarul nem beszél. Az remek, hogy Android és Apple mobilokkal is képes együttműködni, a működés pedig gyors és stabil. Az ára sem vészes, hiszen az Aqara az olcsóbb okosotthon rendszerek közé tartozik, ami mondjuk a dizájnon, a berendezések külsején is meglátszik. Mindent mérlegre téve egyértelműen pozitív csalódást okozott, és nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy ha valaki egy egyszerűbb okosotthon rendszer beszerzésén töri a fejét, akkor gondolkodjon el bátran a Xiaomi Aqara családon is!
Még több információ a Xiaomi Aqara okosotthonról.
A Xiaomi Aqara okosotthon család a Gearbest jóvoltából jutott el hozzánk.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!