Elképesztő élményt nyújt majd az új Beatles-film

Beatles
Yesterday and Today
lemez
lemezborító
Vágólapra másolva!
Az Oscar-díjas Peter Jackson a Beatles együttes Let It Be című albumának stúdiófelvételéről készít dokumentumfilmet az eredeti filmanyagok felhasználásával.
Vágólapra másolva!

Újabb dokumentumfilm készül a Beatlesről. Az Oscar-díjas Peter Jackson vág neki, hogy feldolgozza az együttes Let It Be című albumának stúdiómunkálatait. A dokumentumfilmhez a Beatles stúdiófelvételeiből 55 órányi, korábban soha nem publikált anyagot dolgoz fel az új-zélandi filmes, aki a közelmúltban az első világháborús archív felvételekből készített dokumentumfilmet. A háborús visszaemlékezéshez kifejlesztett restaurációs technológiát alkalmazza majd a brit együttes archív filmjeinek felfrissítéséhez.

Az egészestés dokumentumfilm kizárólag Lennonék Let It Be című, 1970 májusában megjelent albumának stúdiófelvételeiről szól. A produkción Jackson WingNut Films cége és az Apple Corps dolgozik, de az alkotók megszerezték a Beatles még élő tagjainak (Paul McCartney és Ringo Starr) és az elhunyt tagok özvegyeinek (Yoko Ono és Olivia Harrison) támogatását is.

A Beatles utolsó koncertjét egy tetőn adta

A januári hideg ellenére minden előzetes bejelentés nélkül a Beatles játszani kezdett a saját irodaházának a tetején. A zenekar megmentésére tett kísérletekhez kapcsolódott ez a furcsa koncert, élő felvételt szerettek volna, ahogy a kezdeti sikerek időszakában. Korábbi lemezeikhez hasonlóan formabontó filmet is terveztek az új albumhoz, ezért kamerák rögzítették a dideregve játszó együttest és a járókelők reakciót.

A Beatles 1969-ben vonult stúdióba a lemez felvételéhez. A pályája csúcsán lévő banda lemezfelvételét először filmezték teljes terjedelmében. Eredetileg azért, hogy majd egy külön adást vágjanak belőle a tévé számára, de közben változott a terv, és egy száraz dokumentumfilm született belőle. Az eredeti dokumentumfilm azért vált különösen izgalmassá a Beatles-rajongók számára, mert abban kerestek magyarázatot arra, miért bomlott fel a banda röviddel a felvétel után. Jackson szerint viszont a forrásanyagból ennél

sokkal dinamikusabb portré bontakozik ki.

Azt mondta, maga is meglepődött, mennyire eltér a valóság a körülötte kialakult mítosztól. A rendező szerint a Michael Lindsay-Hogg által a banda szétszéledése előtt 18 hónappal készített dokumentumfilm felvételei és hanganyaga olyan, mintha kincsekre bukkant volna: „persze voltak drámai pillanatok, de

Ahogy az ember Johnt, Pault, George-ot és Ringót látja együtt dolgozni, a ma már klasszikusnak számító számokat alkotni, az nemcsak magával ragadó, de mulatságos, felemelő és meglepően bensőséges.”

Peter Jackson első világháborús dokumentumfilmje, a They Shall Not Grow Old (Nem öregednek meg) tavaly ősszel a BFI Londoni Filmfesztiválon mutatkozott be a közönségnek. Jackson a filmhez az Imperial War Museum gyűjteményének eredeti archív felvételeit és a BBC archív hang- és képfelvételeit is felhasználta. Az alkotásban veteránok szólalnak meg, az archív filmek pedig színes és 3D-s formátumban mutatják be az első világháborút, ahogy azt addig nem lehetett látni.

A rendező azt is mondta, hogy a Beatles-filmhez a háborús dokumentumfilmjéhez kifejlesztett technikát használja majd. „A film olyan élményt nyújt majd a rajongóknak, amiről régóta álmodoztak. Mintha egy időgép visszarepítene 1969-be, és beülhetnénk a stúdióba, hogy megnézzük, hogyan csinált együtt nagyszerű zenét ez a négy barát”.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!